Bemutatkoztak az egyetemek

2018.10.17. 10:00

Harc a hallgatókért a Felsőoktatási Expón

Negyedik alkalommal rendezték meg az Alba Regia felsőoktatási expót kedden délután. A városban tanuló középiskolások ismerkedhettek meg az egyetemekkel és a duális képzés előnyeivel.

Palocsai Jenő

A felvételi előtt állók mindenre választ kaptak

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A diákok a város egyetemeinek képviselőitől és a duális partnercégektől kaphattak tájékoztatást a 2019-ben Székesfehérváron induló képzésekről. A felvételi előtt állókat Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte elsőként. A városvezető megnyitóbeszéde rövid, üzenete egyértelmű volt. Mint elmondta: „Egyetlen célunk, hogy itthon tartsunk benneteket, kedves végzősök, legalábbis közületek minél többet. Ismerjétek meg a kiállítókat! Egyetemistának lenni jó, Fehérváron pedig különösen jó!”

A lelátókon ülő, kíváncsi diákseregnek először András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának rektori megbízottja mondta el, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki ezt az iskolát választja. Kihangsúlyozta a duális képzés fontosságát, és ismertette a fiatalokkal, hogy 27 partnerük jelenleg is 101 pozíciót kínál hallgatóik számára. Campusuk a következő évben megújul, az új szárnyban könyvtár, laborok és előadótermek lesznek.

A több mint 25 éves Kodolányi János Egyetemet Berta Ákos rektorhelyettes mutatta be. Elmondta, hogy a jelenleg három bázison – Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron – folyó kodolányis képzéseken közel 2000 diák vesz részt. A mentorprogramban nagy lehetőséget látnak, bízva abban, hogy a hallgatók is elégedettek lesznek, ha minden lépésüket segítik tanáraik. Arra buzdította a megjelent középiskolásokat, hogy helyi diákok maradjanak, a máshol élők pedig jöjjenek Székesfehérvárra!

A felvételi előtt állók mindenre választ kaptak
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja zárta a bemutatkozások sorát. Györök György a városban folyó műszaki képzésekről beszélt, kiemelve az agrároktatást is. Az általuk folytatott képzés 40 éve biztosítja a székesfehérvári műszaki oktatást. A tudomány igen széles palettája, MSc- és BSc-, sőt már a doktori képzés is a hallgatók rendelkezésére áll az ösztöndíj-lehetőségek és a családias oktatási légkörön túl.

 

A város stratégiájának megfelelően Székesfehérvár határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy a duális felsőoktatási képzések fellegvára lehessen, ezért az intézmények mellett vállalati partnercégeik is bemutatkozhattak az expón. A Melódiákon túl óriás- és közepes ipari vállalatok, energiaszolgáltatók és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is ismertette a leendő hallgatókkal, mik is lehetnek, ha nagyok lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában