Szakmaismereti vetélkedő a kamaránál

2018.10.27. 16:00

Gyerekzsivaj volt a Gazdaság Házában

Ötödik alkalommal rendezték meg az Iparkodjunk gyerekek! elnevezésű játékos vetélkedőt a Fejér megyei iskolák hetedik osztályos tanulói számára.

Palocsai Jenő

Versenyhelyzet, de szórakozva tanulás is

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara feladatai meglehetősen szerteágazók, különösen az oktatás területén, hiszen ide tartozik a szakképzés, a mesterképzés és a felnőttképzés is. Ebben az évben is elküldték a felhívást, amit közel 120 Fejér megyei általános iskola kapott meg, akik éltek a lehetőséggel, és delegálták diákjaikat. – Az a haszna egy ilyen találkozónak, hogy megismertessék a választható szakmákat, illetve az azok tanításával foglalkozó iskolák profilját, a pályaválasztás előtt álló hetedikesekkel – mondta el kérdésünkre Takács Andrea a kamara szakképzési igazgatója. Persze nem csak erre remek alkalom egy ilyen nap, hiszen a gyerekek a főszereplők. Játszani, mókázni és pogácsát enni is lehet iskola helyett. Az első két fordulóban szerzett pontokkal juthatott be egy-egy csapat a döntőbe. Október 10-én és 17-én zajlottak ezek a megmérettetések, amelyekből tíz csapatnak adatott meg, hogy megküzdhessenek a győzelemért és az értékes díjakért.

Versenyhelyzet, de szórakozva tanulás is
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A Bugát, a Deák, a Jáky, a Váci és a Vörösmarty Középiskola mellett a Harmann cég is bekapcsolódott ebbe a játékba. Az első helyen végzett a Farkas Gyula Baptista Általános Iskola, vagyis a „Sárosdi Farkasok”. A Kiss Virág, Szomor Adrián, Szekrényei Krisztina és Ország Alma Alexandra alkotta csapat nyerte a négy MediaPadet.

 

A dobogó második fokára állhatott a székesfehérvári István Király Általános Iskola „Android Kings” csapata. Csapattagok: Barna Benjámin, Magasy Dániel, Kasza Noel és Rádli Ferenc. Ők hangszórókat nyertek. A harmadik helyezett szintén az István Királyos „Nyerő Squad ” csapata lett, Lévai István, Vizi Attila, Vizi Laura és Nagy Szabolcs helytállásának köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában