A Székesfehérvár, később Alba Regia nevű hajó 1986-ig szelte a nagy vizeket

„Amikor az óra félhármat mutat, a szürkésen kavargó Duna-ág töltésén több százan várakoznak. Fent a töltés szélén áll a hatalmas, ezerháromszáz tonnás folyam- és tengerjáró hajó. Derékig piros, felül szürke.” A Székesfehérvár a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi egységében született meg, s bocsáttatott vízre a tudósítást megelőző napon. „Erős munkáskarok oldják meg a merevítő kötél csomóit, s az ezerháromszáz tonnás méltóságteljesen siklik a napfényben fürdő csillogó Dunára.”

Szuez, Port Szudán, Massawa, Fokváros, Dakar és Gibraltár is az állomások között volt

A Székesfehérvár nevű hajó a tizenkettedik magyar zászlótól ékes árufuvarozó tengerjáró volt Budapest és a közel-keleti kikötők között, 1964. őszén állt szolgálatba. Legnagyobb kalandját 1967-1968-ban élte át. 1967. május 5-én egy Vörös-tengeri útra indították, ám hazaféle már nem jöhettek vissza vele a szokott úton, a Szuezi-csatornán keresztül. Izrael illetve Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak feszült egymásnak; 1967. június 5-10. között. A Székesfehérvár, kényszerűségből, Afrika déli csücske, a Jóreménység foka felé vette az irányt. Mégpedig Süveges László első osztályú tengerészkapitány kormányzásával.

A nyugalmazott parancsnok is tiszteletét tette múlt szombaton Fehérváron, A Szabadművelődés Házában, ahol is vándorkiállítás nyílt Magyar Duna-tengerhajózás címmel.

– Főleg az észak-adriai és a levantei kikötők, illetve a Vörös-tenger közötti forgalomban vett részt a hajó. 1967. júniusának elején már visszafelé jöttünk volna, a Földközi-tenger irányába, amikor kitört a háború Izrael és az arab államok között. Ötödikén éjjel értünk föl Szuezhez. Hatodikán az egyiptomi hatóság csatornablokádot hirdetett meg: Szuezben ragadtunk – mesélte lapunknak a kapitány.

Három napig várakoztak ott hiába, hiszen ahelyett, hogy feloldották volna a blokádot az arabok, műszakilag is lehetetlenné tették az átjutást.

– Amikor visszamentünk Port Szudánba, ott is vártunk egy darabig, majd lementünk az akkor Etiópiához tartozó Massawa kikötőjébe, ahol a hajótulajdonos és rakomány tulajdonosa új egyezsége szerint kitettük a rakományunkat. Ezután a hajó ott állt horgonyon – kezdett bele a történetbe Süveges László. – Nem tudtuk azonnal folytatni az utunkat, mert az úgynevezett nyári monszun ideje alatt, ami általában május közepétől szeptember végéig, október elejéig tart, az Indiai-óceánnak nagyon viharos az a része. Ezzel a kis hajóval hatóságilag sem lehetett elindulni. Meg kellett várnunk, míg a nyári monszun átalakul télivé, ami észak-keleti széllel jár, s kevésbé viharos. Október végén kaptuk az utasítást, hogy induljunk el, eközben a hajó tulajdonosa némi rakományt is összegyűjtött, sőt a jemeni Ádenben is kiegészítettük a készletünket, és elindultunk körbe, Afrikának – mesélt tovább a tengerész. – Elég lassan haladhattunk. Ehhez tudni kell, hogyha a trópusi vizeken a hajó nem halad, hanem sokat áll, akkor a tengeri csigák, a moszatok, a kagylók a feneket teljesen elborítják, és ezek akadályozzák a hajót a mozgásban. Ezért Kenyában, a mombaszai kikötőben történő bunkerolás, tehát az üzemanyag-kiegészítés után lementünk a dél-afrikai Durbanba.

Az Afrika-kör

Ott a hajótulajdonos által megrendelt fenéktisztítást elvégezték a dokkban, majd a Jóreménység fokát megkerülve elértük Fokvárost, ahol a készleteinket ismét kiegészítettük. Onnan már feljöttünk egészen a szenegáli Dakar kikötőjébe, ahol is gépkarbantartást végeztünk el, e munka körülbelül négy napig tartott. Ezt követően, december első harmadában, kilencedike-tizedike környékén értük el Gibraltárt, ahol bejöttünk a Földközi-tengerre – járta körbe gondolatban újra Afrikát Süveges László. – A Földközi-tengeren kegyetlen vihart kaptunk! Rettenetes nagy volt, a harmincöt év alatt, amíg hajóztam, alig éltem meg hasonlót – mondta nevetve. – Utána még Máltát érintettük, mert oda is szólt rakományunk, majd lementünk Bejrútba, ahol déli gyümölcsöt raktunk be, s vittük el a Fekete-tengernél fekvő Odesszába. Ezután lementünk Konstancára, ott történt meg a személyzetcsere – ért az Afrika-kör történet végére a kapitány.

A Székesfehérvár nevű hajó és legénysége így végül 1967. június 10. helyett csak 1968. január havában érkezett haza.

A Székesfehérvár – e néven – 1984-ig szelte a nagy vizeket. Ez követően a MAHART Tengerhajózás vállalata eladta egy panamai magyar cégnek, akik átkeresztelték a tengerjárót Alba Regiára; a könnyebb kiejthetőség érdekében. Az Alba Regia 1986-ig volt tengeren, utána szétbontották Pireuszban.