1956

2018.10.19. 17:34

A ma magyarjainak forradalmisága – Velence megemlékezése

Ünnepi műsorral és a város első rendszerváltás utáni polgármesterének köszöntőjével emlékeztek meg pénteken az 1956-os eseményekre.

S. Töttő Rita

Fotó: Igari Balázs

- A nagy történelem kis történelmi mozaikokból tevődik össze, így Velencének is megvan a maga történelme. Az 1990-es rendszerváltás után ünnepelhettük először szabadon, nyíltan, ünnepélyes körülmények között az 1848-as szabadságharc és az 1956-os forradalom évfordulóját. Büszkén tekinthetünk vissza első március 15-i ünnepségünkre, ahol hazafias lelkesedésünktől áthatva a legkisebbek szavalták el a Nemzeti dalt. A nagyobbak, s mi felnőttek pedig, mintegy segítve őket, magunkban, velük együtt mondtuk el nemzeti hitvallásunkat:

A magyarok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!

- fogalmazott beszédében Gulyás József, Velence rendszerváltás utáni első megválasztott polgármestere, aki pénteken, a velencei Hősök parkjában köszöntötte többek közt azokat, akik már akkor is ott voltak a megemlékezésen.

Fotó: Igari Balázs

Hitről, hitelességről, valamint a több oldalról alátámasztott – közösségi – véleményformálás súlyáról beszélt többek közt Koszti András polgármester, majd pedig felhívta a figyelmet: a cél, hogy a magyar nemzet ne tűnjön el egy értékválsággal küzdő világpolitika süllyesztőjében.

- Ez lehet a ma magyarjainak forradalmisága – fogalmazott. Az ünnepségen Velencéért emlékérmet kapott Pósa Józsefné egészségügyi szakember, háziorvosi asszisztens, valamint Berta Gyula állatorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában