Leginkább Fityirccel pendül egy húron Dániel András, „Kufliapu”

A Szent István Király Múzeum eme kiállítóhelyén az elkövetkező hónapokban nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni Réber László grafikus, illusztrátor, karikaturista életművének, tárlatának bemutatására. E sorozat előfutára volt a beszélgetés Dániel Andrással, aki a művészhez hasonló pályán mozog. S bizonyos meglátások szerint rá is jellemző az a groteszkség, játékos humor, ami Réber László életművét maradandóvá, megkerülhetetlenné teszi. A beszélgetés moderátora, Gábor Gina először Réber László munkásságáról beszélgetett a kortárs szerzővel. Dániel szerint az alkotó hihetetlenül következetes volt, munkáját koncentráltság jellemezte, minimalizmusával is sokat tudott kifejezni. Keleties hangulatú humora mély bölcsességgel, iróniával, emberismerettel és – szeretettel párosult. Rajzaival, illusztrációival finoman volt jelen, mégis maradandót hozott létre, hiszen vannak írók (például Janikovszky Éva), akiknek munkásságától elválaszthatatlan az övé.

A képzőművészként is ismert Dániel Andrásnál, a Kufli-figurák kitalálójánál és a könyvsorozat szerzőjénél gyermekkorban bontakozott ki a rajzmánia. „Valaki a családból meggondolatlanul a kezembe adott egy ceruzát” – mesélte, s hozzátette: azóta is firkál. Ő ugyanis a mai napig elsősorban firkálásnak nevezi, amit csinál. Legalábbis, azzal kezdődik minden. Pécsett például nemrég nem gyermekkönyv illusztrációit állította ki, hanem azokat a figurákat, rajzokat, amiket megőrzésre érdemesnek tartott.

Az írás nála is valahol a tinédzserkor környékén kezdődött. A mesék közül azonban már gyermekként is a furcsa, abszurd történetek vonzották. S később, a klasszikusabb stílusban, hagyományos meseként íródott első könyve (Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából) után megérezte: ő is inkább az abszurd történetmesélés híve. Illetve, olyan könyvet akart, amelyben csak úgy elindítja a főszereplőket, akiknek nem előre kitalált, hanem útközben alakul a sorsuk. Így született meg, egyszer csak, Kicsibácsi és Kicsinéni figurája, akik a HÉV-en, utazás közben jutottak eszébe. Történetük pedig elkezdte írni önmagát. S ahogy alakult a szöveg, úgy alakult hozzá az illusztráció is. A kész szövegeket és rajzokat először a közösségi médiában tette közzé, és már ott kiderült: nagyon vevő rá az olvasóközönség. Így könyv lett Kicsibácsiékból.

A népszerű, filmváltozatban is látható Kufli-figurák szintén firkálgatás eredményeképpen születtek. Ahogy Dániel megrajzolta az első kukacszerű valamit, rögtön beugrott neki a név: Kufli. Innentől pedig jött a többi figura, s végül kialakult a hét karakter, akik közül mindegyiket egyformán kedveli, a magáénak érzi. Olyan, mintha mind a gyermekei lennének, ezért nem is tudna választani közülük, ha kedvencet kellene megnevezni… De talán, Fityirccel eléggé egy húron pendülnek – árulta el az alkotó. A meséből készült filmváltozattal is nagyon elégedett, remek csapattal van dolga, akik bármilyen ötletére nyitottak.

A jelen feladatait tekintve megtudhattuk: van egy új Kufli-könyv is, de ezután valami egészen mással szeretne foglalkozni. És, tervben van például egy vágy megvalósítása: egy olyan könyv, abszurd történet megírása, amiben valóban nem történik semmi…