a rászorulókon is segítettek

2018.09.24. 07:30

Pusztaszabolcsi családi nap, lecsóval

A városként tízéves település 10. lecsófőző versenye és 13. családi napja volt az idei, amelyen a református lecsófőzők a rászorulókra is gondolva választottak bográcsméretet.

Sági Zoltán

Tüke László főszervező éppen az íjászkodáshoz küldi a felszerelést

Fotó: Virágh Ildikó

A helyi katolikus és református közösségek összefogása, magánszponzorok és természetesen az önkormányzat jóvoltából megvalósuló nap, amelyet szombaton végül az időjárás is kegyeibe fogadott, színes programokkal várta a kilátogatókat. A Pusztaszabolcs óvárosi részén található Templom téren a lecsófőző csapatok többnyire oldalt, a fák árnyékában ütöttek tanyát. Velük átellenben, a játszótér mellett fölállított büfénél a nézelődők olthatták szomjukat, míg a középütt felállított színpadról élőzene kísérte az eseményeket, amelyek közül kiemelkedett az aerobikbemutató, a Magyarország legszebb konyhakertjei verseny eredményhirdetése, a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub bemutatója, végül pedig a lecsófőző verseny eredményhirdetése. A Boldogasszony Házban, a téren futó rendezvények ideje alatt a gyerekek kézműves-foglalkozásokon készíthettek például igazi rongybabát. Az arc- és kézfestés azonban népszerűbbnek tűnt. Az események karmestere Tüke László alpolgármester és tanár volt, akit a helyi egyházak, civilek, szponzorok és az önkormányzat lelkes részvállalása támogatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában