vicekapitány, festő, Énekeskönyv szerző

2018.09.19. 18:37

A négyszázötven éve született Wathay Ferencre emlékeztek

A kapitány Prohászka ligetben álló szobránál a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület rendezett ünnepséget, koszorúzást.

Bokros Judit

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Berdó Gábor nyugállományú százados, elnök köszöntötte a jelenlévőket, köztük a Wathay család leszármazottait, majd megemlékezett a vicekapitányról, sorsának történelmi jelentőségéről.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A 29 éve létrehozott egyesület ez alkalommal adta át az általa alapított legmagasabb elismerését, a Wathay Emlékérmet, amelyet ebben az évben Erdélyi Ferenc nyugállományú százados kapott. Az emlékérem átadása mellett háláját fejezte ki továbbá támogatóinak és partnereinek. Emléklappal köszönte meg mások mellett a több évtizedes együttműködést a fehérvári önkormányzatnak és Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselőnek.

 

A koszorúzások és köszöntések után, az ünnepség zárásaként közös faültetéssel állítottak emléket a vicekapitánynak.

A program a Helyőrségi Művelődési Otthon színháztermében folytatódott, ahol a 450. évforduló kapcsán hangzottak el történelmi, katonai témájú előadások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában