Fohász az égi közbenjárásért

2018.08.06. 07:04

Szent Donát püspök tiszteletére tartottak ünnepi szentmisét Fehérváron

Emberé a munka, Istené az áldás – idézett a Zsoltárok Könyvéből Spányi Antal megyés püspök, aki vasárnap este egy koncelebrált szentmise keretében emlékezett meg Szent Donátról, a szőlőhegyek jégeső, mennydörgés és villámlás elleni védelmezőjéről.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az öreghegyi Szent Donát-kápolnánál tömegek gyűltek össze ez alkalomból.

A város legmagasabb pontján közösen imádkoztak a szőlőművelők, a borrendek és az egyház képviselői. Nem sokkal 18 óra előtt megkondult az öreghegyi Szent Donát-kápolna harangja. Addigra már elfoglalták helyüket a körmenetről visszaérkezett borrendek és egyházközségek képviselői, majd este hat órakor a népes ünneplő tömeg egy emberként állt fel ülőhelyéről, s kezdett közös éneklésbe.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Évről évre összegyűlünk itt Isten felé fordulva, hogy Szent Donát égi közbenjárását kérjük – köszöntötte a jelenlévőket Tornyai Gábor atya. – A régmúlt embere még kemény munkával gazdálkodott – emelte ki ezt követően Spányi Antal megyés püspök –, de tudta, hogy „Emberé a munka, Istené az áldás”. Különösen a szőlőművelők érezték át ezt, hiszen az ő munkájuk kiszolgáltatott a természetnek. Tudták, hogy miután felkapaszkodnak ide, a hegytetőre, nemcsak az kell, hogy keményen dolgozzanak, de az is, hogy Istenhez fohászkodjanak közbenjárásért. A munkájuk ugyan is könnyen kárba veszhet, ha megérkezik a jégeső, a köd, valamint a hirtelen jött, nagy hideg vagy meleg. Így ők mindennapjaikat, családi ünnepeiket is Istennel együtt élték meg – emlékeztetett Spányi Antal.

 

– Aztán az ember elkezdte a természetet is manipulálni – tért rá a mai kor viszonylataira a megyés püspök –; ma már egészen jól ismerjük a mikro- és makrovilág titkait, de az, hogy azokba belenyúlunk, beláthatatlan következményeket hoz magával. Az ózont már megnyitottuk, a műanyag termékekkel a vizeinket és az élővilágot is szennyezzük, s idén már augusztusban elhasználtuk éves energiatartalékainkat.

Körmenettel kezdődött, szeretetvendégséggel ért véget
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Folyamatosan kiszolgáltatottá válunk az általunk manipulált természeti erőknek, amely miatt még többet kell fohászkodnunk szentjeinkhez, Istenhez – világított rá az összefüggésekre az egyházmegye gondozója. S a szentmise következő pillanatában sötét fellegek gyűltek a kápolna fölé, melyekből egyszerre nagy szél és mennydörgés, villámlás kerekedett. Az égiek azonban, olybá tűnt, meghallották az imát, hiszen – mint Tornyai Gábor plébános fogalmazott – az ünnepség idejére Szent Donát fölénk emelte pajzsát. A megemlékezés pogácsaillatú szeretetvendégséggel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában