Számos világháborús rémség lapulhat meg a vízfelszín alatt Fejérben

Országszerte gondot okoz a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a nagy hőségből adódó alacsony vízállás, illetve az, hogy emiatt egyre gyakrabban kell fel nem robbant tüzérségi eszközök miatt reagálniuk egy-egy riasztásra. Nincs ez másként Fejér megyében sem, ahol ebből a szempontból még mindig nem ért véget a második világháború. Megyénk volt az a magyarországi terület, ahol a leghosszabb ideig „hullámzott” a front, a főváros mellett a mi településeink szenvedték el a legnagyobb pusztítást a vérzivataros hónapokban. – Nem véletlen, hogy a Duna Fejér megyei szakaszai is veszélyesek lehetnek ilyen szempontból – mondta lapunknak Fülöp Attila fegyverszakértő.

– A Konrád II és III fedőnevű, elsősorban Budapest felmentését célzó ellentámadás során ugyanis a német páncélosok kettészakították az Ukrán Frontot és Adony, illetve Dunapentele (a mai Dunaújváros) térségében elérték a folyamot.

A szovjet-orosz erők a folyón át pánikszerűen kezdték meg a Dunántúl általuk addig elfoglalt területeinek kiürítését, hadi hidakon keresztül áramlott ember és felszerelés visszafelé keletnek, a magyar Alföld irányába. Azonban a németeknek csakúgy, mint korábban Nyugaton a legendás hírű ardenneki ellentámadás idején, nálunk, Fejér megyében is elfogyott az üzemanyaguk, így az offenzíva kifulladt, a Tigrisek és a Királytigrisek kénytelenek voltak megállni.

Százával hullottak a világháborús töltetek Adony és Dunapentele térségében

A Dunán kialakított ideiglenes orosz pontonhidakat a németek és a magyarok nagyon komolyan bombázták megmaradt repülőgépeikkel, és azokat minden rendelkezésre álló erővel ágyúzták is, százával hullottak a tüzérségi eszközök, az aknavetőgránátok abban az időben Adonynál és Dunapentelénél. De természetesen máshol is a megyében: tavasszal ugyanis megáradtak a kisebb vízfolyások, például a Nádor-csatorna vagy a Gaja-patak szokásos hozamának ötszörösét eresztette át 1945-ben, a Tavaszi Ébredés fedőnevű magyar– német hadművelet idején. (A Gaja-patakot akkoriban a bodajkiak Gaja folyónak hívták, s nem véletlenül…) Az ilyen helyeken kialakított átkelőhelyekre pedig a szemben álló felek a hadászat előírásai és annak embertelen logikája szerint mindig koncentrált tüzet lőttek. Azaz mindent bevetettek, „ami a csövön kifért…”

– Úgy vélem, tíz kilőtt és emiatt beélesedett lőszerből négy biztosan nem robbant fel, azaz életveszélyes állapotban maradt az iszapban, amely nem bizonyulhatott elég erősnek ahhoz, hogy előidézze a detonációt – elemezte a helyzetet haditechnikai szempontból Fülöp Attila. – Ha pedig tudjuk, hogy abban az időben tízezrével lőtték ki a folyami átkelőkre ezeket a lőszereket, elképzelhetjük, mennyi lehet még mindig a víz alatt, vagy éppen mennyi kerülhet még a felszínre, ha ilyen marad az időjárás. Kilövéskor beélesedik a lőszer, becsapódáskor azonban, ha túl lágy talajba vágódik, nem robban fel, de megrepedhet az öntvény, a tüzérségi eszköz pedig ezek után bármikor felrobbanhat. Akár még évtizedek után is.

Nem szabad tehát félvállról venni a veszélyt, ha bárki ilyen gyanús bombát vagy aknagránátot, bármilyen tüzérségi eszközt talál fürdőzés vagy horgászat közben, azonnal értesítse a rendőrséget, akik haladéktalanul riasztják majd a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletét. A szakember azt mondja, bármilyen kisebb ütődésre felrobbanhat egy ilyen gránát, még akkor is, ha a második világháborúra már csak apáink, vagy inkább csak nagyapáink emlékeznek.