Napjainkban is életveszélyes lehet az egykori harcok helyszíne

2018.08.15. 17:30

Számos világháborús rémség lapulhat meg a vízfelszín alatt Fejérben

A nagy meleg sok helyen rendkívül alacsony vízállást hozott, ezért egyre gyakrabban bukkannak elő fel nem robbant hadianyagok az iszapból.

Tihanyi Tamás

Fülöp Attila világháborús tárgyi emlékek között. Azt mondja, biztos, hogy tele vannak a folyómedrek ilyenekkel

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Országszerte gondot okoz a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a nagy hőségből adódó alacsony vízállás, illetve az, hogy emiatt egyre gyakrabban kell fel nem robbant tüzérségi eszközök miatt reagálniuk egy-egy riasztásra. Nincs ez másként Fejér megyében sem, ahol ebből a szempontból még mindig nem ért véget a második világháború. Megyénk volt az a magyarországi terület, ahol a leghosszabb ideig „hullámzott” a front, a főváros mellett a mi településeink szenvedték el a legnagyobb pusztítást a vérzivataros hónapokban. – Nem véletlen, hogy a Duna Fejér megyei szakaszai is veszélyesek lehetnek ilyen szempontból – mondta lapunknak Fülöp Attila fegyverszakértő.

– A Konrád II és III fedőnevű, elsősorban Budapest felmentését célzó ellentámadás során ugyanis a német páncélosok kettészakították az Ukrán Frontot és Adony, illetve Dunapentele (a mai Dunaújváros) térségében elérték a folyamot.

A szovjet-orosz erők a folyón át pánikszerűen kezdték meg a Dunántúl általuk addig elfoglalt területeinek kiürítését, hadi hidakon keresztül áramlott ember és felszerelés visszafelé keletnek, a magyar Alföld irányába. Azonban a németeknek csakúgy, mint korábban Nyugaton a legendás hírű ardenneki ellentámadás idején, nálunk, Fejér megyében is elfogyott az üzemanyaguk, így az offenzíva kifulladt, a Tigrisek és a Királytigrisek kénytelenek voltak megállni.

Százával hullottak a világháborús töltetek Adony és Dunapentele térségében

A Dunán kialakított ideiglenes orosz pontonhidakat a németek és a magyarok nagyon komolyan bombázták megmaradt repülőgépeikkel, és azokat minden rendelkezésre álló erővel ágyúzták is, százával hullottak a tüzérségi eszközök, az aknavetőgránátok abban az időben Adonynál és Dunapentelénél. De természetesen máshol is a megyében: tavasszal ugyanis megáradtak a kisebb vízfolyások, például a Nádor-csatorna vagy a Gaja-patak szokásos hozamának ötszörösét eresztette át 1945-ben, a Tavaszi Ébredés fedőnevű magyar– német hadművelet idején. (A Gaja-patakot akkoriban a bodajkiak Gaja folyónak hívták, s nem véletlenül…) Az ilyen helyeken kialakított átkelőhelyekre pedig a szemben álló felek a hadászat előírásai és annak embertelen logikája szerint mindig koncentrált tüzet lőttek. Azaz mindent bevetettek, „ami a csövön kifért…”

Fülöp Attila világháborús tárgyi emlékek között. Azt mondja, biztos, hogy tele vannak a folyómedrek ilyenekkel
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Úgy vélem, tíz kilőtt és emiatt beélesedett lőszerből négy biztosan nem robbant fel, azaz életveszélyes állapotban maradt az iszapban, amely nem bizonyulhatott elég erősnek ahhoz, hogy előidézze a detonációt – elemezte a helyzetet haditechnikai szempontból Fülöp Attila. – Ha pedig tudjuk, hogy abban az időben tízezrével lőtték ki a folyami átkelőkre ezeket a lőszereket, elképzelhetjük, mennyi lehet még mindig a víz alatt, vagy éppen mennyi kerülhet még a felszínre, ha ilyen marad az időjárás. Kilövéskor beélesedik a lőszer, becsapódáskor azonban, ha túl lágy talajba vágódik, nem robban fel, de megrepedhet az öntvény, a tüzérségi eszköz pedig ezek után bármikor felrobbanhat. Akár még évtizedek után is.

Nem szabad tehát félvállról venni a veszélyt, ha bárki ilyen gyanús bombát vagy aknagránátot, bármilyen tüzérségi eszközt talál fürdőzés vagy horgászat közben, azonnal értesítse a rendőrséget, akik haladéktalanul riasztják majd a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletét. A szakember azt mondja, bármilyen kisebb ütődésre felrobbanhat egy ilyen gránát, még akkor is, ha a második világháborúra már csak apáink, vagy inkább csak nagyapáink emlékeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában