Civil beszámoló

2018.07.06. 08:30

Táborozott a soponyai és kislángi gyermeksereg

A soponyai és a kislángi gyülekezethez tartozó gyermekek vettek részt az egyhetes napközis táborban.

Civil tudósítónktól

Negyedszer rendezték meg a napközis tábort

Forrás: Kovács János

A tábor helyszínéül a soponyai parókia, a gyülekezeti terem, a templom és annak udvara szolgált. A táborban 32 gyermek vett részt ‒ 6 évestől a 16 évesig. A napot minden alkalommal a templomban kezdtük, közös énekléssel, dicsőítéssel, majd az adott bibliai szakaszt különböző módon dolgoztuk fel: báboztunk, és rajzfilmet is néztünk. A gyermekek különféle foglalkozásokon is részt vettek, íjászkodtak Bencze Péter vezetésével, illetve sorversenyeken játszottak együtt. De volt, hogy nemezlabdát készítettek, pénztárcát varrtak. A beszélgetések, foglalkozások alatt hallottak a békés együttélés szabályairól, a sok játék pedig összecsiszolta őket.

Negyedszer rendezték meg a napközis tábort
Fotó: Kovács János

Örömünkre szolgált, hogy a Délibáb Népdalkör és az Őszi Napsugár Nyugdíjasklub tagjai is ellátogattak hozzánk. A zene, a tánc és a közös kézműveskedés által a két generáció tagjai közel kerültek egymáshoz. Közös kerékpározás keretében látogattunk ki a soponyai lőtérre, ahol kedvesen fogadott bennünket Szolga József és felesége. A lőtéri foglalkozás sok gyermeknek maradandó, örömteli élményt adott. A napközis táborról az istentiszteleten számoltunk be, s ezúton is köszönjük a segítő felnőttek és támogatóink munkáját.

Kovács Csiba Krisztina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában