Felfedezőút is belefért

2018.07.10. 08:30

Papírfonás és bábszínház a ráckeresztúri kézművestáborban

A napközis kézművestábor többéves hagyomány a helyi iskolában. Elsősorban a barkácsolást, festést-ragasztást kedvelő gyerekek vesznek részt a sokszínű programon, amely kiválónak bizonyul kreatív energiáik lekötésére.

Gajdó Ágnes

Vágtak, ragasztottak, festettek is a gyerekek a táborban

Fotó: Gajdó Ágnes/ Fejér Megyei Hírlap

Ha körülnézünk az iskola folyosóján, az összetolt asztalok mellett számos hétköznapi tárgyat látunk: ollót, ragasztót, rajzlapot, színes papírt, ceruzát, hegyezőt, radírt, filctollat, ecsetet, festéket, különböző méretű és anyagú gyöngyszemeket, ragasztópisztolyt, hajlékony drótot, fonalat, tűt, cérnát, reklámújságokat. Vajon mi készül? S hova tűntek a gyerekek?

Éppen kirándulnak. Merthogy a hagyományos kézművestábor idén sem múlt el felfedezőút nélkül. A testvérmúzsák – képzőművészet, irodalom és történelem – jól megférnek egymás mellett, jól tudja ezt a tábor vezetője, Drozdikné Nagy Ágnes Tünde tanítónő és segítői, Csizmarik Alexandra, Gajdó Tímea is. A fiatalok éppen ezért felkeresték Agárdon Gárdonyi Géza szülőházát és a rönkvárat, ahol az Egri csillagok egyik fontos jelenetét idézve esküt tettek az egri vár védelmére. A hét folyamán a táborban többféle kézműves technikával ismerkedtek a résztvevők. Herkli Istvánné és Győrfi Mónika a papírfonás rejtelmeibe vezette be a kíváncsi lurkókat, különböző színű papírszívek készültek.

Vágtak, ragasztottak, festettek is a gyerekek a táborban
Fotó: Gajdó Ágnes/ Fejér Megyei Hírlap

Igazi türelemjátéknak is beillett a gyöngyvirág megalkotása. Aprócska gyöngyszemekből, hajlékony drótból „ültették” cserépbe a különleges „növényt”. A gyerekek talán az álomfogónak örültek a legjobban, aminek – ki gondolná? – papírtányér az alapja, majd színes fonalakkal, nagyobb gyöngyszemekkel lehet díszíteni. Az egyik kislány boldogan újságolta: éjjel nem álmodott rosszat, az álomfogó tette a dolgát.

A kutyakonzerves doboz és a decoupage technika kombinálásával érdekes tárgyak kerültek ki a szorgos kezek alól, de a fonalbabák és a filcanyagból varrt, egyedi mintájú tarsolyok is igazán tetszetősre sikeredtek Domak Anikó útmutatásával. A hét zárónapján is elmélyülten alkottak a gyerekek. Akkor bábszínház készült, melyhez ők maguk találták ki a történeteket. Az egyikben házi rénszarvas is szerepelt. Piros orrú. De hogy hogyan nevezték, az titok maradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában