Nappali tábor és távolabbi nyaralás is belefért

2018.07.04. 08:00

Nomád nyári kalandozás Tabajdon és Baracskán

A gyerekek is szeretik, ha változatos, érdekes programokkal telik a nyári szünet, s nemcsak üres lötyögéssel. Egy pályázat segítségével szereznek muníciót e két iskolában, hosszabb időre tervezve.

Zsohár Melinda

A baracskai gyerekek a jurtánál

Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

A tabajdi Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvoda intézményének iskolaépületében a szokásosnál is nagyobb rakodásba fogtak az évzáró után, energetikai felújítás kezdődik rögvest. A művelődési házban tartják a nappali tábort, amelyet a Székesfehérvári Tankerületi Központ koordinálása nyomán nyertek meg iskolai közösségi programok megvalósítására. Hufnágel

Anna igazgatónő szerint a kétéves időszakon át folyó program egyik legnagyobb hozadéka, hogy szakmai adatbázist nyújt a szabadidő értelmes eltöltéséhez az iskoláknak hosszabb távra is. A pályázat lehetővé teszi a konkrét tematika mentén szervezett helybeni és távolabbi táborokat a művészeti nevelés, a nemzeti és kulturális identitás, valamint valamely idegen nyelv apropóján.

A tabajdi gyerekek a Nepomuki Szent János szobornál
Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

Izgalmasnak ígérkezett a Nomád kaland elnevezésű fejezet, itt az ország különböző szögleteibe juthatnak el a pályázó iskolák tanulói. Tabajdról Nagyvázsonyba utazott kilenc gyerek Mácsodi Milotta Krisztina tanítónővel és Bálványkövi Magdolna szülővel, jutalmul. A tabajdi két hétben harminchat gyermek vesz részt otthon a nagy gondossággal összeállított elfoglaltságban, ami a pedagógusoktól tudatos és hasznos tevékenységet kíván, ám a gyermekek mégsem iskolai tanórának érzik az egésznapos időtöltést. Szabó Réka és Kulcsár Katalin az angolosokat gardírozza, Simó Ágnes a művészeti nevelés és dráma témakörben foglalja el őket, Kontráné Kutasi Katalin a nemzeti identitás jegyében kínál gazdag órákat. Folyamatosan kézműveskednek, napi négyszeri étkezést kapnak, sétálnak, mozognak, kreatívan telik minden perc.

Ugyanebben a programban vesznek részt a baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola tanulói is, nyolcvanöt gyerekkel, tíz pedagógussal és négy önkéntes gimnazistával, mondja Kárpáthegyi Józsefné igazgatónő. A patinás faluházban foglalatoskodnak az itthoniak, a másik helyszín Baracskán a posta melletti kis liget – egy jurtát épített fel az Árpád nemzetség Hagyományőrző és Kézműves Egyesület a nemzeti és kulturális identitás jegyben. Galántai Gábor és felesége, s az egyesület tagjai mind Baracskán laknak, a honfoglalás kora körüli időszak rekonstruálása a szenvedélyük, élő a kapcsolat a helybeli gyerekekkel. Szablya- és botvívás, bőrpáncél, harci süveg és hasonló, csöppet sem hétköznapi programokkal töltik ki az időt a szemlátomást lelkes gyerekcsapattal.

A baracskai gyerekek a jurtánál
Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

Idén a nagycsoportos óvodásokat is bevonták, sok népi játékot tanítanak meg a számtógépes nemzedéknek. Nem tiltják, de valahogyan nem kerül kézbe egész nap a mobil telefon sem, mondja büszkén Galántai Gábor és az igazgatónő is.

Bentlakásos táborba Tiszafüredre utazhatott hét kislány egy pedagógussal, nekik ez a másik nomád kaland. Sok eszközt nyertek a pályázaton, ezeket a későbbiekben mások is használják, a szülők, helyi vállalkozók pedig adományaikkal járultak hozzá az amúgy is jó ellátásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában