2018.07.16. 07:30
Megvalósult egy pázmándi álom, a fiúk és a lányok együtt mehetnek Svájcba
Pontosan 135 éve működik Pázmándon az önkéntes tűzoltó egyesület. Múlt hét végi nagy sikerük apropóján meséltek most munkájukról, álmaikról.
Zsúfolt a Pázmándi ÖTE élete, a táborok azonban jó lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra is
Fotó: Domakné Zsuzsanna
A Pázmándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTE) 1883-ban alakult, onnantól pedig folyamatosan, megszakítások nélkül működik – kezdi történetüket Domak Tibor, a szervezet parancsnoka. Aki most társaival együtt nagyon boldog, ugyanis a Magyar Tűzoltó Szövetség IX. Országos Ifjúsági és VIII. Országos Hagyományos Tűzoltó Versenyén az egyesület ifjúsági fiú- és lánycsapata is első lett, s ezzel ők képviselhetik az országot a Svájcban megrendezendő CTIF nemzetközi megmérettetésen. Nagy álmuk valósult meg ezzel – árulta el a parancsnok.
A Pázmándi ÖTE mindig is népszerű volt a helyiek körében, ennek is köszönhető, hogy 135 éve folyamatosan van utánpótlása. – Arra buzdítjuk a fiatalokat, hogy jöjjenek közénk. Büszke vagyok rá, hogy akiket tanítottam az elején, most sokan közülük hivatásos tűzoltók. Az ő gyerekeik pedig most itt vannak közöttünk, az ifjúsági szekcióban – mondja Tibor. – Önállóan beavatkozó tűzoltók vagyunk, egyes fokozatúak, ami azt jelenti, ha a hivatásosok látják, hogy szolgálatban vagyunk, a káreset nagyságától függően persze, de gyakran automatikusan leadják nekünk a feladatot. Ez gazdaságos nekik is, nekünk is.
Közel van hozzájuk az M7-es autópálya, ezért sajnos meglehetősen gyakran szükség is van a segítségükre. Mert míg a fehérvári tűzoltók közel 20 perc alatt érnek egy autópálya-balesethez, a pázmándiak 5-6 perc alatt ott vannak. – A bajbajutottakon minél előbb segíteni kell, s így mire a hivatásosok odaérnek, mi már fel tudjuk készíteni őket a tudnivalókra – mondja a parancsnok. Az év 365 napjából 360-at biztos, hogy éjszaka is szolgálatban vannak, s évente legalább negyven vonulásuk van.

Fotó: Domakné Zsuzsanna
A mostani verseny pedig azt is megmutatta, az utánpótlás nevelésére nagyon odafigyelnek: a gyerekek felkészítését az ifjúsági felelős, ifj. Lőrincz László pedagógus szervezi, aki a parancsnok szerint nagyon tud a gyerekekkel bánni.
– Szívesen mennek hozzá gyakorolni, mindig ott is van mindenki a gyakorlatokon. Először 2000-ben voltunk CTIF-versenyen, a felkészítő álma pedig az volt, hogy ezúttal két csapat indulhasson rajta. Teljesült az álmunk! A pázmándi lányok negyedszer nyertek, s most, hogy indult a fiúcsapat, ők is elhozták az első helyet! – meséli áradó örömmel Tibor, hozzátéve: nagyon készülnek, ugyanis ez most nem csak szakmai megmérettetés lesz: kulturális műsort is elő kell majd adniuk a Magyarországot képviselő pázmándi lányoknak és fiúknak.