már gyerekkorában madárfészket kémlelt

2018.06.20. 20:00

Képekbe írt természetszeretet – Interjú Hollósi Zoltán természetfotóssal

„Az ürge szerette volna azt a kalászt elérni. De nem érte el. Jött a tesója, és súgott valamit a fülébe, aztán elment. Mintha azt mondta volna neki, hogy próbálj meg fölugorni érte.”

Majer Tamás

Hollósi Zoltán fotós, mint egy vadász, úgy cserkeli, cserkészi be az állatokat

Hollósi Zoltán az ürgéket ábrázoló fotójához ilyen háttérsztorit kreált. A képen az már nem lehet rajta, de utóvégre a jó ürge fölérte a kalászt, s jól megcibálta. Zoltán eközben lesben várva, ujját, mint a vadászok a ravaszon, úgy tartotta fényképezőgépe kioldógombján. S ha már vadászok: a Lovasberényben élő természetfotós gyerekkorában falta a vadászkalandokat megörökítő könyveket, elvarázsolták őt az illusztrációk.

Esteledik, a lószúnyog is pihenni tér
Fotó: Hollósi Zoltán

A természet iránti szeretet persze nem csak az olvasószobában ragadta el. Tatabányán suli után az erdőket járta. A nyári szüneteket Nádasdladányban töltötte, nagymamája faluvégi házában. „Egész nap csavarogtam, nem volt olyan madárfészek, amelyikről ne tudtam volna” – mesélte.

Tizennyolc éves múlt, amikor beszerezte első komoly fényképezőgépét. Azóta, ha teheti, a természetet járja, hogy megörökítse az erdők és vízpartok lakóit. Leginkább madarakat szeret fotózni, de a makrózás, a parányi csodák rejtelme is érdekli. Ahogy a vadásznak, úgy a természetfotósnak is rejtőzködnie kell. Terepszínű sátorba bújva vagy álcaruhát viselve idomul a tájba. Kedveli a természetazonos leseket is.

Az ürgék esete a kalásszal
Fotó: Hollósi Zoltán

– A nádszövetből készülő lest tíz perc alatt feldobom, a vízparti madarak hamar megszokják – mondta erről. No, azért nem ilyen egyszerű a természetfotós élete. Tudvalevő, hogy a reggeli és az alkonyati fények állnak legjobban a madaraknak.

– Ha el akarok menni valahova nyáron napkeltére, akkor sokszor két-három óra körül kelek. Zoltán azt is fontosnak tartja, hogy ne zavarja meg az állatok nyugalmát.

Két gyurgyalag találkozása
Fotó: Hollósi Zoltán

– Ahhoz, hogy jó képet tudjak készíteni egy madárról, ismernem kell, hol találom meg, milyen a viselkedése, milyenek a táplálkozási szokásai – vallja. Nagyon fontos részük a munkásságának az úgynevezett bizonyító fotók is. Ezek nem publikálásra szánt képek. Arra valók, hogy dokumentálják, egy állat megjelent az adott területen.

Hollósi Zoltán fotós, mint egy vadász, úgy cserkeli, cserkészi be az állatokat

A természet figyelése, a változások lejegyzése is foglalkoztatja. Nemrég pásztorgémeket fotózott, amelyek egyre terjeszkednek hazánkban. „Délről jönnek felfelé, tavaly költött is egy Soponyán” – tudtuk meg. Ugyanezért jelentékenyek a pásztormadarakról készített fotói. A Kazahsztánból inváziószerűen érkezett s már tovarepült madarakat a Kiskunságban „kapta el”. Úgy véli, talán táplálékhiány vagy a szárazság következtében jöttek felénk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában