A téma nyomában

2018.06.26. 07:00

Kérdések és válaszok a Rádió lakótelepi kivágott fák ügyében

Még korábban írtunk a Bregyó közi munkálatok mellett a Rádió lakótelepen, az út mellett végzett fakivágásokról. Megjelent írásunk újabb kérdéseket vetett fel egyik Rádió utcai olvasónkban.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A Rádió lakótelepen nagy nyárfákat vágnak ki ‒ kaptuk a hírt május végén egy másik olvasónktól. Akkor megkerestük az ügyben illetékes Városgondnokságot, ahol Bozai István ügyvezető elmondta: ezek a fák törés- és életveszélyesek voltak. Az elmondottak alapján megjelent cikk kapcsán a Rádió utcában lakó olvasónk megírta: a fák egészségesek voltak, az egyetlen probléma az volt, hogy az időközben odaépített járdát a fák gyökerei felnyomták. Ráadásul nem nyár-, hanem jegenyefákról van szó. Így ismét felkerestük a Városgondnokságot, ahonnan a következő választ kaptuk:

‒ A kivágott fák fajtája Populus nigra „Italica”, azaz jegenyenyár volt. A 25 tagból álló fasor nem volt túl jó állapotban. Néhány évvel ezelőtt kaptak egy ifjító metszést, ez most lett volna aktuális ismét, de azt nem élték volna túl. A gyökerek a talajfelszín felett voltak, melyek botlásveszélyt okoztak. A koronák sok nagyméretű és száraz ágat tartalmaztak, melyek folyamatosan hullottak, balesetveszélyt jelentve az alattuk közlekedőkre. A nyárfákról elmondható, hogy puha szöveteik miatt hamar öregedő, törékeny fák. A városban 1992-től elkezdődött a nyárfacsere-program ‒ rossz tulajdonságaik miatt ‒, ilyen fákat már nem telepítünk sehová ‒ válaszolta az ügyvezető igazgató.

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Zajcsökkentés vs. zöldvisszapótlás

Azonban levelében olvasónk más problémát is felvetett: mint írta, a lakótelepi lakók 35‒40 éve saját kezdeményezésre ültették a 40 darab fát zajfogónak és árnyékolónak a vasút melletti területre. A helyére tervezett babérmeggy­ből épített sövény soha nem fogja csökkenteni a vasúti zajt, ráadásul az említett növény termését csak a madarak ehetik meg, az emberek számára minden része mérgező.

Minderre a Városgondnokság illetékesei elmondták, a babérmeggyel nem volt céljuk a vasúti zaj csökkentése, a növény „csupán” zöldvisszapótlás a helyszínen, mert oda fát ültetni nem lehet. A 25 darab fa kivágása helyett a hatóság 50 darab fa telepítését írta elő a Rádió lakótelep egyéb területein. Ugyanakkor megerősítették, a babér termése valóban mérgező, csakúgy, mint általában a dísznövények 95 százalékáé.

‒ Nem találkoztunk még olyan esettel, hogy valaki ezt a termést táplálékként szedte volna ‒ indokolták döntésüket, kérdésünkre hozzátéve, így ezzel kapcsolatban nem helyeznek ki figyelemfelhívó táblát az érintett területen.

A jegenyenyár nélküli terület, sportpályával, játszótérrel
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A faültetéssel kapcsolatban elmondták, mindez 35‒40 éve azért volt lehetséges, mert az erdészet ilyen fákat biztosított a lakosság részére fatelepítésre, melyből kifolyólag rengeteg helytelen ültetés született. Ma a közterületi fatelepítés csak hatóság bevonásával valósulhat meg, a közművek sokasága miatt ez még a szakembereknek is kihívást jelent a helyszínek keresése miatt ‒ tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában