hárslevelű szőlő levendulával?

2018.06.29. 07:00

Pálinka, táciak szerelme! – Rendkívül népszerű a verseny a régióban

A község legutóbbi pálinkaversenyét – mikor máskor – Ivó névnapján rendezték meg. Ekkor hatvanöt mintát értékelt a zsűri, ennyi az átlag nevezési szám is.

Szanyi-Nagy Judit

Egy kis illat, egy kis íz – aztán Pataki Attila zsűrielnök vezényletével indulhat a diskurzus a mintáról

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A most már hagyományosnak számító verseny régiós, a szervezők nem csak táci nevezőket várnak, a környékbeliek is indulhatnak. És indulnak is: az eltelt évek alatt érkeztek minták többek között Soponyáról, Kálozról, Szabadbattyánból és Székesfehérvárról egyaránt.

– A verseny közben csak a sorszámot és a fajtát ismerjük. Sokféle pálinkát kell megkóstolnunk: ilyenkor – a teljesség igénye nélkül – van alma, körte, birs, meggy, kökény, sárgadinnye és narancs, sőt a még különlegesebb fajták is előkerülnek, úgymint a hárslevelű szőlő levendulával – részletezi Pataki Attila, az országos pálinkaverseny zsűritagja, a helyi bírálók elnöke.

Hibátlan pálinka, jelentkezz!

Mint mondja, négyszer ötpontos rendszerben bírálnak, így legfeljebb húsz pontot kaphat egy-egy tétel. A minta 18 pont fölött aranyérmes, 16 pont fölött ezüstérmes, 14 pont felett pedig bronzérmes. A versenyen csak a hibátlan pálinkákat díjazzák, ami azt jelenti: aki bronzérmet szerez, annak kiváló tétele van, csak egy kis plusz hiányzik belőle ahhoz, hogy jobb minősítést érjen el. Ezenkívül az aranyérmesek közül az úgynevezett championdíjas mintákat is kiválasztják kategóriánként (almatermésűek, csonthéjasok, szőlők és törkölyök, egzotikumok, vegyesek, likőrök, ágyasok), a különböző egyéb különdíjak (például Tác vagy Fejér megye legjobb pálinkája) átadása mellett.

Egy kis illat, egy kis íz – aztán Pataki Attila zsűrielnök vezényletével indulhat a diskurzus a mintáról
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A bírálat során elsőként az íztisztaságot értékeljük, majd megnézzük az aromakaraktert, s végül az illattisztaságot és a harmóniát

– taglalja Attila, aki kérdésünkre azt is elmondja, Tácon az utóbbi években szép kajszi-, meggy-, cseresznye-, szőlő- és törkölypálinkákat kóstoltak.

A verseny különlegessége, hogy ugyanazon a napon van a bírálat és az eredményhirdetés is. Az esti, vacsorával egybekötött eseményen nemcsak a bírálók, de a termelők is megjelennek, akik a minősítés mellett azt is megtudják, miért hozta meg a zsűri az adott döntést. Ilyenkor kiderül, a készítők hogyan szedték az adott gyümölcsöt, mivel erjesztették és hogyan cefréztették azt – amiből nemcsak a bírált gazda, de a zsűritagok is tanulnak. Pataki Attila nem mellesleg a kezdetek óta, nyolc éve kapcsolódik a táci pálinkaversenyhez. A megmérettetésnek hármas célja van: a versennyel a szervezők népszerűsíteni kívánják a pálinka mint hungarikum kulturált fogyasztását, megmérkőztetik Tác és a térség pálinkáinak tulajdonosait, illetve elismerik a minőségi gyümölcspárlatot főzető lakosok munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában