„NEVÜNK ÉS SZÍVÜNK TÖRETLENÜL ÖSSZEKÖT!”

2018.06.26. 10:30

Keresztúrról Keresztúrra! – Az összetartozás öröme a mindennapokban

A Keresztúr elnevezés azon helységek nevének utótagjaként szerepel, ahol a templomot a szent kereszt tiszteletére szentelték. A Kereszt és az Úr kifejezés olvadt egy szóvá.

V. Varga József

A díszes népviseletet öltött ifjak Erdélyből, Székelykeresztúrról érkeztek Sárkeresztúrra

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A magyarság minden tagja ugyanolyan fontos és egyenértékű polgára a közösségnek – fejtette ki lapunknak Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Keresztúr nevű települések 19. nemzetközi találkozóján.

Amint hangsúlyozta: örömteli megtapasztalni, hogy az összetartozás a mindennapokban is érvényesül a Kárpát-medencében, és az elmúlt években a nemzetegyesítésért végzett sok munka egyre több „gyümölcsöt hoz”. A kapcsolatépítés folyamatos az anyaország és az elszakított országrészek települései között, miközben a Keresztúr nevű városok és falvak csaknem két évtizede hitet tettek egymás mellett, mert a nevük és a szívük is összeköti őket.

Csutiné Turi Ibolya, a vendéglátó falu polgármestere a Keresztúrok üzenetértékű lelki összetartozását, magyarságtudatát emelte ki a találkozó szombati napján való találkozásunkkor; Kovács József, a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének elnöke pedig bejelentette, hogy jövőre, a jubileumi, 20. randevúnak Balatonkeresztúr lesz majd a házigazdája.

A díszes népviseletet öltött ifjak Erdélyből, Székelykeresztúrról érkeztek
Sárkeresztúrra
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A települések művészeti csoportjai mindkét nap zajos sikerrel mutatkoztak be, s a résztvevők ugyancsak a dicséret hangján szóltak a Sárkeresztúron életre hívott első néptáncos találkozó fergeteges produkcióiról. A helyi Kacifánt Néptánc Egyesület Sárkeresztúri lakodalmasa mintegy ősbemutatóként szolgált, az Apostol zenekar nosztalgia koncertje és Dolhai Attila operett és musical

világutazása pedig „mindent vitt”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában