miért nem ilyen minden nap az iskola?

2018.06.18. 15:52

Digitális világ egy karnyújtásnyira Székesfehérváron – videóval

A belváros patinás Táncsics utcai saroképületében működik a város legmodernebb digitális élményközpontja. Az egy éve létrehozott teret a város diákjainak egyharmada látogatta már meg.

S. Töttő Rita

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A város is támogatja az egy éve működő Alba Innovár Digitális Élményközpontot, amelynek elmúlt évi tapasztalatait Laufer Tamás igazgató mutatta be a székesfehérvári képviselőknek hétfőn. A 21. századi csúcstechnológiát felvonultató élményközpontban a most lezárult tanévben 5236 diák fordult meg, melynek kapcsán Cser-Palkovics András polgármester így fogalmazott:

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

– A látogatók visszajelzései alapján elmondható, hogy sokan élvezték az itt töltött időt, s persze felmerült gyakran a kérdés is: miért nem ilyen minden nap az iskola. A tanárokban pedig felvetődött: hogyan lehet ezeket a technológiákat majd megjeleníteni az iskolákban is. Volt értelme tehát a központ létrehozásának – tette hozzá a város vezetője, nem titkolva, hogy a hétfői beszámoló ismeretében a továbbfejlesztés gondolatát is felvetik a következő hónapokban, nem elfelejtve, hogy van még egy fontos szegmens a témában: a felnőttoktatás kérdése. – Nem mindegy ugyanis, hogy a várost fel tudjuk-e készíteni a digitalizáció, a robottechnika kihívásaira.

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Felmerült a képviselői bejáráson az is, hogyan lehetne a városban digitális képzési, átképzési struktúrát felépíteni, a témában érintett cégekkel és az Alba Innovárral együttműködve. Az elmúlt év tapasztalatairól Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője elmondta: egyedülálló az országban, hogy a Székesfehérváron tanuló diákok közel harmada részt vett programjaikon. A Tankerület, a Szakképzési Centrum, valamint az intézmények vezetőinek jóvoltából 3722 diák vett részt a foglalkozásaikon. Szakkörökkel, táborokkal, nyílt napokkal és más eseményekkel együtt pedig összesen 5236 látogatója volt az Alba Innovárnak.

- Sok bemutatónk volt a felnőtteknek, civil szervezeteknek, tankerületeknek, támogatóknak is – mondta a vezető, hozzátéve: az Alba Innovár elsődlegesen általános iskolai felső tagozatos és középiskolai diákoknak tart foglalkozásokat a hét négy napján. A gyerekek megismerkedhetnek a digitális világot működtető technológiákkal és annak lehetőségeivel, annak érdekében, hogy biztonsággal igazodjanak el az információs társadalomban. Az élményközpont a nyár folyamán sem zár be, digitális alkotótáborok keretében, a legkorszerűbb technológiák segítségével mutatják be a gyerekeknek a digitális világot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában