a központi téma a tűzvédelem volt

2018.05.28. 11:23

Első helyezést ért el a móri diákok kerámia alkotása

A Fővárosi Nagycirkuszban tartották meg az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett alkotói pályázat 2018. évi díjátadó ünnepségét.

Katasztrófavédelem

Fotó: Katasztrófavédelem

Az előző évek hagyományait követve idén is óvodások, általános iskolások és középiskolások vehettek részt a kreatív megmérettetésen. A beérkezett több mint ötezer pályamű közül a Móri Radnóti Miklós Általános Iskola kerámia szakköröseinek alkotása első helyezést ért el.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett pályázat célja, hogy az óvodások és iskolások különböző alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát. A felmenő rendszerű pályázatra három korcsoportból küldhettek alkotásokat, a központi téma az idei évben a tűzvédelem volt. Kézügyességüket és kreativitásukat szabadkézi rajz, plakát, egyéb kézműves alkotás, vers, mese és számítógépes alkalmazáson készített művekkel bizonyították.

Fotó: Katasztrófavédelem

Összesen 5216 pályamű érkezett, az ország minden pontjáról. A fővárosi és a megyei bírálóbizottságok a pályázókat életkor alapján három csoportba sorolták, minden korcsoportban kategóriánként három alkotást díjaztak. A területi versenyen első helyezést elért pályaművek automatikusan részt vettek az országos versenyben is, amelynek díjait május 25-én, a Fővárosi Nagycirkuszban adták át. Az egyéb kézműves alkotás kategóriában első helyezést ért el a Móri Radnóti Miklós Általános Iskolából Diószegi Enikő, Bíró Petra, Papp Bianka, Farkas Nóra és Bősze Marcell.

A pályázatot záró ünnepséget a bírálóbizottság elnöke, dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az országos bírálóbizottság elnöke nyitotta meg. A tábornok köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az elmúlt öt évben összesen több mint 22 ezer alkotás érkezett a pályázati felhívásokra. Úgy vélte, ez a szám mindenképpen a pályázat sikerességét mutatja. A dandártábornok úgy fogalmazott: “Hisszük és valljuk, hogy ha az a gondolatiság, amely a megelőző tűzvédelem területén már fiatalabb korban gyökeret ver, az hasznára lesz a társadalom és a saját biztonságunknak is.”

Fotó: Katasztrófavédelem

Dr. Borsos Mihály fotóművész, a bírálóbizottság tagja elmondta: a zsűrinek idén is nagyon nehéz dolga volt az értékelésnél. Lenyűgözőnek találta az alkotásokat és hozzátette: minden olyan mű, ami eljutott az országos döntőig, dicséretet érdemel.

Az országos pályázat fővédnöke, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke különdíjakat ajánlott fel, amelyeket ugyancsak az ünnepségen adtak át a gyermekeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában