A szülés pillanatáig egyetlen szívhangot érzékeltek a felcsúti ikreknél

A község főutcájának emeletes házában élnek szüleikkel a Szerencsés ikrek, Anita és Zsuzsanna. Kitalálhatatlan az életkoruk, karcsúak, légiesek, sportosan öltöznek, kerékpárral járnak leginkább, helyben dolgoznak, s utazni is ritkán kerekednek fel. Nagyon szeretnek otthon lenni, nincsenek üres perceik, s lényegében minden időt együtt töltenek. A nyakukban függ a kis aranylánc a keresztnevükkel, harmincadik születésnapjukra kapták szüleiktől a beszédes ékszert. Egymás mondandóját kiegészítve beszélnek, ami nem szokatlan, hiszen az egypetéjű ikerség különleges állapot. Nem annyira az érintetteknek, inkább a külvilágnak.

Egyikük arcán pici kis anyajegy, ám hajuk színe és hossza egyforma, testsúlyuk, ruhaméretük és magasságuk szintén, még a hangjuk, nevetésük is. – Gyerekkorunkban egyforma ruhában járattak bennünket, ma kerüljük ezt – szögezi le Zsuzsanna. Sűrűn bólogatva erősítik meg, (s ennyi intimitás talán nem szentségsértés), hogy édesanyjuk állítása szerint ők két méhlepényben jöttek a világra. Márpedig az egypetéjű ikrek közös méhlepényen osztozkodnak.

Az ő idejükben már volt ultrahang és modern terhességi vizsgálatok, s mégsem vették észre az orvosok, hogy ketten növekednek az édesanya szíve alatt. Egyetlen szívhangot érzékeltek a szülés pillanatáig! Meglepetésként ért mindenkit a két kislány érkezése. – Az általános iskolát Felcsúton végezték, s ügyes kezűek lévén a székesfehérvári Árpád Szakközépiskola nőiruha készítő szakára jártak. Itthon a felcsúti fehérnemű varrodában helyezkedtek el, hét évet lenyomtak a varrógép mellett, amikor megszűnt az a vállalkozás. Hallani sem akartak róla, hogy távolabbra menjenek, s tíz éve takarítóként helyezkedtek el az egyik nagy

helyi intézményben.

Mások is mondják, hogy miért „csak” takarítunk, de megbecsülnek bennünket, ez így jó nekünk

– szögezi le Zsuzsanna.

Minden munka tiszteletre méltó, de nem véletlenül kérdezik erről a Szerencsés-lányokat, hiszen közismert remek kézügyességük, fantáziájuk, megbízhatóságuk. Gyönyörűen varrnak mindketten, az estélyi ruhától az öltönyig. Precízségük szinte legendás, de a varrásért manapság oly keveset fizetnek, nem érné meg, indokolják. A családban amúgy „divat” a hűség, édesapjuk a BKV-nál lakatosként villamosokat javított, nyolcvan ember tartozott a keze alá, innen vonult nyugdíja. Vadászmester, házuk homlokzatán trófeák hirdetik a családfő szenvedélyét.

– A nagyszüleink korán meghaltak, édesanyánk finoman főzött, de sütni nem szeretett. Sütöttünk mi! – kacagnak megint, a konyha mára szinte az ő birodalmuk. Sütnek-főznek, száll a könnyű kelt tészta, a házi rétes, a lángos, köröttük patikarend, s kézműveskednek. Anita kerámiázik, Zsuzsanna gobelin képeket hímez, Anita a festményeket átrajzolja papírra, Zsuzsanna kivarrja. Húsvétra, karácsonyra, Mikulásra hímzett és kerámia tárgyak, ajtódíszek, koszorúk, kopogtatók kerülnek ki a kezük alól. Régebben még kirándultak a családdal, ma inkább itthon maradnak, bár Zsuzsanna vezet, nincs akadálya az autózásnak. Kertészkednek, háziállatok nincsenek, nyaranta a tágas udvaron sütögetnek, jönnek a barátok. A közös szívhang azóta is jellemző rájuk, s helyben dobog.