Bicske, Óbarok, Etyek, Csabdi – néhány hely, ahol helyt kell állnia

2018.04.14. 09:30

Eddigi életét a tűzoltóságon töltötte a bicskei ifjabb Apró Attila

A bicskei ifj. Apró Attila nem gondolt a legszörnyűbb forgatókönyvre, csak cselekedett. Hősies helytállásáért a közelmúltban ismerték el.

Szanyi-Nagy Judit

Ifj. Apró Attila (kezében az elismeréssel) családja körében, mellette édesapja. Elképzelhető, hogy egyszer hivatásos tűzoltó lesz Fotó: ifj. Apró Attila 

Csaknem két hónapja már, hogy SMS-ben értesítették Attilát: Zsámbék egyik utcájában kigyulladt egy autószerelő műhely, benne két személygépkocsival. Önkéntes tűzoltóként ő is a helyszínre vonult, ám társaival együtt csak az épületben tudta meg, hogy a lángok között egy gáz- és egy szén-dioxid-palack is van. Ezeket a felderítés során, az épület hátsó részében találták meg, majd hozták ki a lángoló épületből – idézte fel kérésünkre a történteket az önkéntes tűzoltó.

A vonal másik végén döbbenten hallgatom az események egymásutánját. Azért ehhez nagy lelkierő kell, nem igaz? – kérdezem Attilától, mire ő visszafogottan annyit felel: – A bicskei kollégák tanították meg nekünk a szakmai alapokat. Bízunk az ő tudásukban, így tudtuk, biztonságosan cselekszünk.

Attila nem mellesleg egész eddigi életét a tűzoltóságon töltötte, lévén édesapja is ezt a hivatást választotta magának. A férfi tehát már gyerekkorában is az állomáson sertepertélt, 12 éves korától pedig ifjúsági csapattag volt. Ez utóbbi csapat azonban egy időre megszűnt Bicskén, így a jelenlegi kollégák biztatására Attila elvégezte a negyvenórás képzést, s 2014 szeptemberében önkéntes tűzoltó lett.

Ifj. Apró Attila (kezében az elismeréssel) családja körében, mellette édesapja. Elképzelhető, hogy egyszer hivatásos tűzoltó lesz Fotó: ifj. Apró Attila

– Mondhatni, jócskán kiveszem a részemet a lánglovagok életéből – mondja. Állítását hamar alá is támasztja: bár hétköznapokon 8 és 16 óra között lézerhegesztőként dolgozik Tatán, a megjelölt intervallumon kívül mindig rendelkezésre áll. Sőt, mint mondja, szerencsére a felettesei is rugalmasak: ha reggel késik a munkahelyéről, tudják, az leginkább azért van, mert valahol helyt kell állnia, nem pedig lustaságból.

Ezt tanúsítja a zsámbéki mentésért – Dévity Attila tűzoltó főtörzsőrmesterrel, a bajnai katasztrófavédelmi őrs beosztott tűzoltójával közösen – átvett elismerés is, amely egy emlékplakettet, egy karórát és egy „Hősies helytállásért” feliratú kitűzőt takar.

– Vegyes érzelmeim vannak az elismerés kapcsán – válaszolja Attila arra a kérdésre, mit szól a visszajelzéshez –, hiszen még csak három éve vagyok tűzoltó. Ez egyrészt nagyon kevés idő ebben a szakmában, másrészt pedig mások is megérdemelnék ezt a kitüntetést – teszi hozzá.

Persze biztatom: megérdemelt a méltatás, végképp, hogy megyehatáron innen és túl (Ványon, Herceghalmon) is szolgálatot teljesít, ha szükség van rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában