Bauer Barbara az etyeki Korda Filmpark ügyvezetője, író, légikisasszony és pék egy személyben

Bárki bármit mond, vidékről indulni, s ott is maradni ma sem könnyű az értelmiséginek, főként ha még nő is. A negyvenedik életévét alig elhagyott Bauer Barbara mögött komoly életút és teljesítmény áll, s bár nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is nagy távolságokat járt be, maradt etyeki lakos.

Ott él családjával, s etyekiségét megerősítendő, nemrégiben maguk építették-építtették fel családi házukat röghöz kötésül. Barbara nyolcadik könyve az áprilisi budapesti könyvfesztiválra jelenik meg, s közben letette a pék szakmunkásvizsgát is.

- Megvan a papírom róla, de tudok is kenyeret sütni, amire büszke vagyok – meséli Barbara. – A Porlik mint a szikla könyvemben az egyik mai főhősöm felnőttként dönt róla Erdélyben, hogy pék lesz, s nem akartam szakmai tudás nélkül írni róla. Beíratkoztam a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakiskolába, hogy megtanuljam rendesen. Egy alkalommal az igazgatónő bekopogott az esti tanórára, mondván, megnézné magának ezt a felnőtt osztályt. Mert tizenhét diplomás ember – tanár, informatikus, közgazdász, mérnök és a többi – veselkedett neki elszántan és nagy kedvvel, hogy valami kézzel foghatót alkothasson, s erről bizonyítványt is szerezzen. A kenyér persze mindig jelkép is minden kultúrában, a pék sajátos szakma, s ma újra az, újabb filozófiával gazdagodva.

A Porlik mint a szikla regény elején Barbara leírja meseszerűen a kovász legendáját, ami valóban meseszerűvé, jelképessé magasztosul. Elviekben a kovász örökéletű, hiszen az előző kenyértészta maradékát teszik el a következőre, aztán megint és újra, s ha nem szakad meg a lánc, akkor többszáz évig ugyanaz kel újra életre az újabb kenyérben.

Első könyve még kiadatlan, Egy eltűnt nép nyomában címmel írta meg az anasazi indiánokról, a valóság és fikció keverékeként. Át kellene írnia, véli, közben a jogász férjével ellátogattak a mai USÁ-ba, ahol az őslakosok kiirtása és kihalása nyomán megtalálni igyekeztek valamit az anasazikról.

Légikisasszony a MALÉV kötelékében, Etyek TV alapító szerkesztő

- Etyeken jártam az általános iskolába, a testvéremmel mindig indiánost játszottunk, én voltam Ricky – idézi a kezdeteket. A budapesti Kaffka Margit – a mai Szent Margit – Gimnázium következett, az angol és német tudásával húszévesen stewardess lett. A MALÉV-nél töltött tizennyolc évet, hatezer órát töltött a levegőben, közben légiközlekedésvédelmi tisztté képezte magát, krízismenedzserként tevékenykedett a légtársaságnál. Újságírói-kommunikációs és pr-diplomát szerzett, tanított a Rendőrtiszti Főiskolán, alapító szerkesztője volt a tíz évig működő Etyek Tv-nél.

- Az első könyvem, a Légikisasszonyok 2012-ben jelent meg, még a MALÉV csődje előtt! Akkor jöttem rá, hogy ez a szenvedélyem: a valóságalapú, történelemmel átszőtt fikció – ad magyarázatot a későbbi témaváltásokhoz.

A leggazdagabb árva Wenckheim Krisztina grófnőről, Sisi királyné palotahölgyéről szól, 1852-ben indul a történet a kígyósi birtok elárvult kis örökösnőjéről. A bicskei Batthyány-kastéllyal és históriájával is ennek kapcsán ismerkedett meg behatóbban az írónő, az árvaházakat kutatván. A Porlik mint a szikla főhősnője, Amanda kicsit hasonlít a szerzőre – mai, modern nő. Barbara dédanyja is erdélyi származású, mint a regénybeli Amandáé, aki elindul megkeresni gyökereit.

- Én is székely határőr vagyok, erre jutottam, persze ez is jelképesen értendő. Az írással teszem a dolgom, nem fogok fegyvert. Súgnak nekem is valahonnan arról, mit jelent magyarnak lenni. S hogyan lehet megbocsátani? Trianon, szétszakítottság… Köröstárkányban 1919-ben kétszáz gyermek lett egyetlen nap alatt árva, megölték az édesapjukat, de erről soha nem írtak a történelemkönyek.

Ha kimondjuk, leírjuk, a következő nemzedékek talán leszámolnak e tragikus múlttal, s megóvják a következő nemzedékeket e fájdalmaktól.