versenyek, bajnokságok

2018.03.24. 09:30

Véget ért a Petőfi-hét Ráckeresztúron

Ünnepséggel és versenysorozattal emlékeztek a névadóra a ráckeresztúri általános iskolában. A Petőfi-héten számos megmérettetés várt a diákokra.

Gajdó Ágnes

Az alsós szavalóverseny díjazottjai

Fotó: Gajdó Ágnes/ Fejér Megyei Hírlap

Az alsósok talán a szavalóversenyt várták leginkább, s a versmondókat a szülők is meghallgathatták. A klasszikus Arany-, Petőfi-, Weöres-, Kányádi-versek mellett kortárs költők alkotásai is elhangzottak. A zsűri nehezen hozott döntést, határozott, talpraesett versmondók közül kellett kiválasztaniuk a győzteseket. Garamszegi Gergő, Vajdics Bendegúz és Cserna Gréta mellett a dobogóra állhatott Leicinger Mercédesz, Drevenka Amira, Fuszenecker Zalán, Cserna Márton, Zsigmond Réka, Vasadi Virág, Darvas-Tanács Ajsa, Lőke Viktor, különdíjat kapott Békes Gergő, Mádai Kíra, Bársony Boglárka és Durányik Sára.

A hagyományos területi matematikaversenyt ötödikeseknek rendezték. A Keresztúr-kupát a Váli Vajda János Általános Iskola csapata vihette haza. Az ercsi Eötvös iskola tanulói végeztek a második, a pázmándi gyerekek a harmadik helyen.

Az alsós szavalóverseny díjazottjai
Fotós: Gajdó Ágnes/ Fejér Megyei Hírlap

A Petőfi-héten hirdették ki a többfordulós anyanyelvi csapatverseny győzteseit: az 5–6. osztályosok között a Garai Hanna–Kristóf Ágnes páros nyert, a 7–8. osztályos indulók közül Garai Lilla és Török Regina bizonyult a legjobbnak.

A felsős diákok programjában újdonságként szerepelt a Honfoglaló-bajnokság. A gyerekek jól kezelték a számítógépet, s tárgyi tudásukat is meg-megcsillantották.

Az iskolában igen népszerű az asztalitenisz. A hetedikes fiúk – Somodi Levente, Ferenczi Dávid, Elek Miklós – idén is verhetetlenek voltak, ők állhattak dobogóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában