gyalázatos társaság

2018.03.28. 06:30

„Szemkilövetőkkel nem közösködünk!” – vallja Morvai Krisztina

A Felsővárosi Közösségi Házban megtartott Hétvezér Esten kedden Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője volt a Fejér Szövetség vendége.

Majer Tamás

Sajó Victor, a szervezet elnöke kérdezte. Morvai Krisztina a Hétvezér Est vendége volt.

– Vona Gábor 2014 óta nem kommunikál velem, semmilyen ügyben nem hallgat meg a Jobbik vezetősége – jelentette ki az EP-képviselő, aki gyalázatos társaságnak nevezte azokat a pártokat, akikkel a kampány során felmerült pártja összefogásának lehetősége. Többször utalt Gyurcsány Ferencre, a DK-ra és az MSZP-re. Kijelentette, hazánkban 2002 és 2010 között minden hazafi as tüntetést szétvertek.

– Szemkilövetőkkel semmilyen körülmények között nem közösködünk – érvelt. Morvai Krisztina szerint az Európai Unió azon érdekeltségi körébe tartozó emberei, akik a migrációról mint új európai értékről beszélnek, s Magyarországra is rá akarják azt erőltetni, körmüket rágva várják az április 8-ai magyar választásokat. Úgy véli, számukra ellenfél – mint fogalmazott – az Orbán Viktor vezette európai koalíció, a Visegrádi Négyek országai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában