„Ahogyan apáinktól láttuk”

2018.03.06. 09:00

Fejlődés és derű jellemzi a Vértes lábánál fekvő Vértesacsát

A hagyományok jegyében teremt minden évben alkalmat a közös főzésre és sütésre, a gondtalan együttlétre a település vezetése.

Tihanyi Tamás

Vértesacsán ma már nem sokan foglalkoznak a múlttal. Legalábbis nem olyan alkalmakkor, amikor inkább a vidámság, a napi gondoktól való eltávolodás a program. Pedig a falu egyike volt azoknak a Fejér megyei településeknek, amelyek lakosságát a második világháború után kitelepítették: az itteni német nemzetiségűek kétharmadát rakták fel vasúti vagonokra. Így aztán a mai népesség elég vegyes etnikai képet mutat, az ország minden részéről érkeztek az évtizedek során „telepesek”.

Ez jól látszik a szokásokon, a színes helyi gasztronómiai hagyományokon is, amiket Kovács Zoltán polgármester olyan rendezvények szervezésével igyekszik ápolni, mint amilyen a szombati, „Ahogyan apáinktól láttuk” elnevezésű, immár hetedik közös falusi disznóvágás is volt. Négy állat végezte be a sorsát reggel, hogy elkészülhessen a sült hagymás vér, a resztelt máj, a sváb böllérleves és a magyaros húsleves, no meg persze a kétféle húsos káposzta, a hurka, a kolbász és a pecsenye.

Kovács Zoltán Fotó: TT

De az ilyen alkalom arra is megfelelő, hogy mások véleményét meghallgatva számvetést készítsen a településvezető, aki nyáron időközi választáson kapott ismét bizalmat a helybéliektől, miután a testület feloszlatta önmagát. Az indok az volt, hogy a falu nem pályázik eleget, nem jut forráshoz, és így a fejlődése sem megfelelő irányba mutat.

– Pedig már akkor folyamatban volt egy megnyert pályázat nyomán az óvoda felújítása, azóta nyertünk pénzt a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítésére is – mondta Kovács Zoltán. – Aztán éppen decemberben kapott pozitív elbírálást egy másik pályázatunk, amellyel 15 millió forint értékben járdát tudunk építeni. És amint beköszönt a jó idő, végre megkezdődik egy régi adósság törlesztése: korszerűsíthetjük az ivóvízhálózatot, hogy ezzel javítsuk a víz minőségét. Ezt a nagy projektet 2019 nyarán kell befejezni.

Kovács Zoltán hozzáteszi, azért nem minden beruházás megy könnyen, mert a hazai építőipar „szárnyalása” miatt ma már egyre nehezebb kivitelezőt találni az elnyert pályázatokhoz. És ez az árakon is meglátszik.

Az óvoda felújítása már a közelmúltban elkezdődött, a munkálatok folyamatban vannak Fotó: TT

Az 1850 lelkes Vértesacsa lakói egyébként továbbra is elsősorban Székesfehérvárra, Bicskére vagy Herceghalomra ingáznak munkáért, ez a tendencia nem változott. A hivatali munka kiegyensúlyozott, a hét képviselő közül négyen a polgármestert támogatják, és ha nem is mindig egyhangú a döntés, a vita most már nem jellemző, és ez mindenképpen hasznára válik a településnek.

– A saját forrásaink arra elegendők, hogy az elnyert pályázatokhoz az önrészt biztosítani tudjuk, sokkal többre nem futja – teszi hozzá a polgármester. – De ez mégis folyamatos fejlődést biztosít, hisz az Orbán-­kormány ideje alatt megszabadultunk az adósságainktól, így amit eltervezünk, azt meg is tudjuk valósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában