a Vértes lábánál

2018.03.21. 07:00

Élénk élet folyik Gánton – Megújulhat a rendelő

A Bicskei járás kicsi, egykor jelentős bányásztelepülése ma a Vértes egyik fontos turisztikai célpontja, ahol már megkezdődött a szezon. A település polgármestere, Spergelné Rádl Ibolya többek között az idei év feladatairól beszélt lapunknak.

Borsányi Bea

Az orvosi rendelő nyáron mintegy 29 millió forintból, kívül-belül megújul

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírap

– A pályázatok közül a TOP keretében van egy Csákvárral közösen benyújtott, konzorciumban elnyert pályázatunk az orvosi rendelő felújítására. Folyamatban van a közbeszerzés, terveink szerint nyáron kívül-belül megújulhat a rendelőnk. A pályázati összegből kisebb eszközbeszerzések is megvalósulnak majd. A Gánton jelenleg élő 836 főbe orvosi ellátás szempontjából beletartozik a településen működő szociális otthon nagyjából 240 fő ellátottja is – mondta el lapunknak a polgármester asszony.

A TOP mellett más pályázatokat is nyert, illetve beadott a község. Amennyiben a Leader pályázat keretében, a Német Nemzetiségi Önkormányzat által nemrég benyújtott pályázattal nyernek, egy Gántról szóló helytörténeti könyvet jelentetnének meg. Régi vágya ez a községnek, amelyről A Pro Vértes Alapítványnak köszönhetően korábban született már film is. Mellette azonban szeretnék, ha a település értékeit könyv formájában is meg tudnák őrizni.

A fejlesztésekről

A könyv mellett életre kelhet a tájház, hiszen egy nyertes vidékfejlesztési pályázaton sikeresen szerepelt a település. A tájháznak kiszemelt épületet még az előző önkormányzat vásárolta meg. Udvarán található Gánt legrégibb pincéje, mellette pedig a kis Mária-kápolna. A tájház berendezéséhez szinte minden megvan már, évek óta gyűlnek a tárgyak és a fotók.

Spergelné Rádl Ibolya, polgármester
Fotós: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírap

– Tavaly megjelent egy zártkertek útjainak felújításáról szóló pályázat, amelyen közel 10 millió forintra pályáztunk. Ekkora összegből természetesen nem lehet aszfaltozni, viszont az összes zártkerti utunkat le tudjuk murvázni, sóderezni, hengerelni, illetve helyenként űrszelvényt is szélesítenénk. Ezenfelül kisebb szakaszon vadkerítést is felállítanánk. A pályázat elbírálása két hónapon belül megtörténik. Nagyon reménykedünk a sikerben, hiszen 245 ingatlanunk van a zártkerti övezetben és régóta szeretnénk az ottani utakat rendbetenni – tudtuk meg Spergelné Rádl Ibolyától, aki azt is elmondta, Gánton büszke, összetartó, rendszerető a közösség, amelynek tagjai rendszeresen részt vesznek a község rendezvényein.

Örülnek a hagyományok – legyen az sváb, magyar, világi, vagy egyházi – megtartásának, sőt sok esetben önkéntesként is részt vesznek a szervezésben. Ilyen volt példának okáért legutóbb a március 4-én második alkalommal, a CEP-pel közösen rendezett terepfutóverseny, ahol a helyi lakosok több mint 500 nevezőre főztek pörköltet és sütöttek lángost, de részt vettek az irányításban és a frissítőállomásokon is ők várták a versenyzőket.

Az orvosi rendelő nyáron mintegy 29 millió forintból, kívül-belül megújul
Fotós: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírap

Minden hónapra jut egy rendezvény

Ami a gánti rendezvényeket illeti, akad belőlük bőven: az év folyamán szinte minden hónapra jut valamilyen kulturális program. Januárban a sváb bállal indul az év, de ekkor tartják a II. világháborús megemlékezést, illetve a Gánthoz tartozó Vérteskozmán a doni megemlékezést is. Februárban jön a farsang, a téltemetés, aztán március közepén a kápolnapusztai megemlékezés. Ugyancsak márciusra esik a fentebb már említett terepfutó verseny, de minden évben részt vesznek a Pro Vértes Alapítvány tavaszi szemétszedési akciónapján is. Ezt az idén április 7-re hirdették meg. Előtte lemennek a húsvéti rendezvények, majd pünkösdkor a gánti fiatalok kidöntik a községben állított májfákat a májfadöntő fesztiválon, amelyen több csoport is fellép. Ezt követi idén a német testvértelepülések háromnapos látogatása. Szeptemberben esedékes a bányász falunap, majd októberben a búcsú. Így érkezik el az év vége, a novemberi Márton-nappal és az adventi programokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában