Fejér megyei krónika

2018.03.11. 09:30

A viszály halált, a béke építést hoz – A lovasberényi templom története

Szapolyai János királyunk függőpecsétje igazolta, hogy jónéhány Fejér megyei birtoktól eltérően a lovasberényi nem Pestyéni Gergely birtoka, azt Buzlai Farkas tudja magáénak.

Nagy Zoltán Péter

A 184 évvel ezelőtt szentelt templom szentélyének alapjait az ősi templom kövei adják

Fotó: Nagy Zoltán Péter/ Fejér Megyei Hírlap

Ám a nemesek – mivel nem az öröklődés szabályai szerint jártak el – egymásnak estek. I. Ferdinánd – másik megkoronázott királya Magyarországnak – a magvaszakadt Buzlai Farkas birtokát Muthnoky Mihály esztergomi provizornak adományozta. Ebből jó kis belviszály kerekedett ki, miközben ott toporzékolt a küszöbön a török sereg. A Buzlaiak, Pestyéniek és Muthnokyak hajtépésébe beszállt a Baracskai család is, amely elhappolt mindent Lovasberényben 1543-ra. Utóbbiak nem sokáig örülhettek, mert a török feldúlta a falut, és kardélre hányta lakóit. Négy évtizedig említést sem tettek Lovasberényről!

Valahogy így járt Lovasberény ótemploma, amit a XV. században építettek, de hamar üresen árválkodott. A reformátusok töltötték meg élettel a török uralom végén, majd az osztrák betelepültek és a Habsburgok magyar hűbéresei alakították vissza katolikussá. Az ótemplom bontását 1832. február 20-án kezdték meg, és ugyanebben az esztendőben, augusztus 17-én Cziráky Antal Mózes országbíró, megyei főispán és felesége, Battyányi Mária ünnepélyes keretek között letette az új, jelenlegi katolikus templom alapkövét. Az építtetők az ősi templom köveiből alakították ki az új templom szentélyét. A kor szellemének megfelelően klasszicista stílusú lett a templom, amelynek bejárata dél-keletnek néz.

A 184 évvel ezelőtt szentelt templom szentélyének alapjait az ősi templom kövei adják
Fotós: Nagy Zoltán Péter/ Fejér Megyei Hírlap

A templomot Sarlós Boldogasszonynak ajánlották, s ennek megfelelően a főoltárkép az áldott állapotban levő Máriát ábrázolja, amikor Erzsébetet látogatta meg. A plébániatemplomot két esztendeig építették, és 1834. szeptember 14-én szentelte fel az akkori székesfehérvári püspök, Horváth János. Az évszázadokkal korábbi csetepaték elsimultak, talán ma már fontosabb minden berényinek a település békés jövője. Utóbbinak köszönhető, hogy a fehérvári püspökség és a Magyar Kormány a templom megmentését tűzte ki célul, s megkezdődik a homlokzat felújítása. Az ebben az évben elinduló beruházásra 100 millió forinttal járult hozzá a kormány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában