2018.02.09. 10:00
Irodalmi barangolás Vén Árpád költővel Lepsényben
Leültünk, és Árpi bácsi, a torjai góbé elkezdett mesélni.
Vén Árpád költő
Fotó: Borsos György
Amúgy székelyesen! Ízes beszéddel, tréfákkal. Majd lassan bepillantást engedett munkásságába, családja mindennapjaiba, és a székely emberek különös, számunkra oly csodás világába.
„Fogd meg kezét, Uram / e kisemmizett, meggyötört népnek, / Hogy a jövőnket általad láthassuk / mindannyian szépnek...” (Vén Árpád: Fogd meg kezét, Uram!)
Vén Árpád költő Erdélyből, Kovászna megyéből, a Kézdivásárhely melletti Torjáról érkezett hazánkba, Lepsénybe, a községi könyvtár meghívására.
Első versét 1956-ban írta, édesapja halottak napi megemlékezése alkalmából. Azóta csaknem kilencszáz (!) verset alkotott – írói vénáját nagyanyjától örökölte, Fröhlichné Ágnestől, akinek férje, Fröhlich Gusztáv a nagyváradi szalámigyár tulajdonosa volt. Egyébként 13 éves unokája, Beatrix is ír verseket.
Árpád a verseit legtöbbször pillanatok alatt megírja, csak egy-egy szó egy-egy ötlet kell hozzá, és máris rója a betűket a fehér papírra.
Különös világban élünk – fogott bele mondandójába. Magyarországon minden más, mint Erdélyben. Itt az emberek már nem annyira barátkoznak, nem ismerik egymást úgy, mint Székelyföldön. Ott igazi székely hagyományok szerint tudnak egymás dolgairól (no, nem pletyka szinten), tudják, ki mit csinál, ki miben tud segíteni a másiknak.
Torján minden vendéget, ha tudják az érkezését, pálinkával (legalább néggyel!) és kürtős kaláccsal fogadnak a kapuban – még él ez a szép hagyomány.
Vén Árpád ígéretet tett arra, hogy lehetőségei szerint a költészet napján ismét ellátogat Lepsénybe, és az író-olvasó találkozón több versét is felolvassa. Szeretne jobban megismerkedni a lepsényi és a környékbeli emberekkel.