Már-már hagyomány

2018.02.07. 07:30

Nem csak nyáron lehet vonzó a Velencei-tó – Vár a februári karnevál!

Szombaton, február 10-én egész napos, ingyenes karnevál lesz Velencén. Középkori hangulatba kerülhetünk!

Majer Tamás

sgsg

Koszti András polgármester a az eseményt felvezető sajtóeseményen bepillantást engedett a velencei hotelek foglalási naplóiba.

– Körbekérdeztem a környéken lévő szállodák tulajdonosait, ma már ehhez az időponthoz foglalnak szállást a tó környékén – mondta. Vagyis több napra terveznek a turisták. Ez volt a célja a szervezőknek: télvíz idején is megtölteni a szállókat.

A rádiós Rákóczi Ferenc Fotó: Nagy Norbert

Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője mesélt a programokról. Középkori utcaképet festenek fel Velencén a fehérvári színészek.

– A karneváloknak a középkor óta nagy hagyományai vannak Európában – indokolta meg a korszakválasztást a színházcsináló. – Az európai színjátszás különböző eszköztárait használjuk föl azért, hogy megidézzük a régi karneválok hangulatát – folytatta Nagy Judit, aki kiemelte, a téli történelmi felvonulás – amelyre idén is számíthatunk Velencén – önmagában is unikális esemény.

Attraktív, a közönséget bevonó játékokkal is készülnek.

Nagy Judit, Rákóczi Ferenc, Koszti András és Sándor Barbara a sajtótájékoztatón Fotó: Nagy Norbert

Este hétkor lesz a kiszebáb égetés. Rákóczi Ferenc, a nap műsorvezetője a hagyományok fontosságáról beszélt. – Újat mindig úgy lehet csinálni, hogy a régit megtartjuk, s ráépítkezünk. Egyre szebb, nagyobb dolgokat fogunk együtt csinálni – jelentette ki.

Sándor Barbara szervezőtől tudtuk, hogy gólyalábasok és tűzzsonglőrök is fellépnek a karneválon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában