Egy tágas hely

2018.02.23. 09:30

Új óvoda épül Pákozdon

Még idén szeretnék berendezni az új óvodát, melynek megépítését áprilisban kezdi az önkormányzat. Sok a gyerek, kell a tágas hely.

S. Töttő Rita

A Hősök terén, egy több mint száz éves, szűk épületben nevelik most azt a 150 pákozdi kisgyermeket, akik jövőre már új helyen kezdhetik az óvodai életet. A pákozdi önkormányzat ugyanis egy közel 350 millió forintos projekt keretében épít óvodát nekik. A jelenlegi, Arany János utcai iskola folytatásaként, L alakban, az iskolaudvaron épül meg az óvoda, melynek szabadon maradó területét a későbbiekben kettéválasztják majd. Takács János polgármester elmondta: a tervek szerint áprilisban indulhat meg az építkezés, melynek köszönhetően a jelenlegi három helyett hat csoportban helyezhetik majd el a gyerekeket. Lesznek öltözők, irodai és kiszolgálóhelyiségek, valamint egy konyhai és egy éttermi részleg is.

A tervek szerint utóbbiak az iskolások étkeztetését is kiszolgálják majd. A polgármester reményei szerint decemberben már a berendezések elhelyezésével foglalatoskodhatnak. Addig is a kivitelezéssel járó kisebb kellemetlenségekre, zajokra már most készítik fel a szülőket, gyerekeket. A jelenlegi óvoda régi épületének hasznosítása szintén tervben van: akár bölcsődeként, akár idősek napközi otthonaként is el tudja képzelni a település vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában