Megvalósulhat

2018.02.07. 17:48

Új iskola Úrhidán, több ütemben?

A település régi álma egy új iskola és tornaterem, melyek engedélyezési szintű tervei már 2008 óta rendelkezésre állnak. Úgy tűnik, hogy a beruházás most több ütemben megvalósulhat. 

V. Varga József

Úrhidán mindenképpen kell egy új iskolában és tornaterem, a beruházásra azonban az önkormányzat pályázata korábban nem kapott támogatást – mondta el lapunknak Bognár József polgármester.

Bognár József polgármester  Fotó: V. Varga József

A múlt év végén a Székesfehérvári Tankerület, mint intézményfenntartó, a felettes központ kérésére megkereste a képviselő-testületet egy nagyobb volumenű, mintegy 300 millió forintos fejlesztés lehetőségével. Abban állapodtak meg, hogy a régi épület felújításában – az adottságok miatt – nincs értelme gondolkodni, viszont egy több lépcsős új épület fejlesztésének első üteméhez elegendő lenne a kezdeti forrás.

Az új iskola kétszer kétéves ütemezésben megépülhetne, a tornaterem pedig akár a két ütem között elkészülhetne Fotó: Látványterv

Bővebben a Fejér Megyei Hírlap csütörtöki számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában