Petőfi Sándor Általános Iskola

2018.02.03. 14:00

A kis létszámú ráckeresztúri iskola büszke a sporteredményekre

Élénk a sportélet a településen, a Petőfi Sándor Általános Iskolában.

Gajdó Ágnes

A fotó a tankerületi futóversenyen készült: ezen is rendszeresen részt vesznek az iskola diákjai

Fotó: Endrődi Noémi

A legtöbb diák testnevelésórákon kívül is jár valamilyen edzésre. A két testnevelő tanár, Endrődi Noémi és Fekete Éva úgy látja, a gyerekeknek nagy a mozgásigényük. Ezért igyekeznek minél több lehetőséget kínálni számukra...

- Én 2009 szeptemberében kerültem az iskolába – mesélte Noémi. – Akkoriban rendszeresen részt vettünk a játékos sportverseny körzeti és megyei versenyein, és mindig kiemelkedő eredményeket sikerült elérnünk. Azt reméljük, hamarosan ismét összeáll az alsó tagozatosokból álló kis csapatunk.

A ráckeresztúri diákok éveken át szerepeltek a Nagy Vagy! televíziós vetélkedőben, és a kis létszámú iskola tanulói szép helyezéseket értek el. Kétszer is a dobogó harmadik fokára léphettek. A műsornak és az elért eredményeknek köszönhetően a testnevelésszertárt is sikerült bővíteni különböző sporteszközökkel – Kókai Dávid testnevelő tanár 2013-ban elindította nálunk a „sulikézilabdát”, amire a Magyar Kézilabda Szövetség jóvoltából nyílt lehetőség – veszi át a szót Fekete Éva tanárnő. – Felmenő rendszerben, kezdve az 1-2. osztályosokkal, fiúkból-lányokból verbuvált össze egy olyan gárdát, amellyel benevezett a „sulikézifesztivál” mérkőzéssorozatába, ahol sokat játszottak, jól érezték magukat.

Az iskola és a szakszövetség közötti együttműködés ma is él, a sulikézit ma is életben tartják: azok a gyerekek, akik ebben a rendszerben kezdtek kézilabdázni, már 5. osztályosok, diákolimpiai versenyeken is indulnak.

- A diákolimpián a kézilabdán kívül az összetett atlétika, a mezei futóverseny és a labdarúgás számaiban nevezünk rendszeresen, és szép eredményekkel is dicsekedhetünk – mondja Noémi.

A ráckeresztúri diákok közelebb kerülhettek a kosárlabdához is.

A fotó a tankerületi futóversenyen készült: ezen is rendszeresen részt vesznek az iskola diákjai
Fotós: Endrődi Noémi

- Hat éve az iskolánk együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével, hogy az alsó tagozatosok megismerjék ezt a sportot. Heti két alkalommal korcsoportonként edzéseket tartok a diákoknak, amit az iskolai tanmenetbe is bele lehetett építeni. Sikeresen felvesszük a versenyt a nagyobb sportiskolákkal is.

De természetesen az iskolai sportkínálatból nem hiányozhat a labdarúgás sem. Ismét Noémié a szó:

- Iskolánk öt éve részt vesz abban a programban, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség hirdetett meg, az I. és II. korcsoportos gyerekek számára. Egy tanévben négy tornán veszünk részt, ősszel és tavasszal a szabadban, télen pedig a tornateremben. 2014 májusában bejegyeztettük a Barátság 2014 Diáksport Egyesületet, amelynek elnöke lettem. Erre az egyesületre azért volt szükség, hogy az iskola egyesületi formában is nevezni tudjon az MLSZ Bozsik-programjában. Voltak olyan évek, hogy az előírásban szereplő mind a négy korcsoportot (U7, U9, U11 és U13) sikerült beneveznem. Aztán 2017 nyarán megkeresett az Iváncsa KSE egyesülete. Pontosan tudták, hogy a négy korosztályt egyedül nagyon nehéz irányítani, edzeni. Így aztán a játékosokat átigazoltam Iváncsára, ahol felkészült edzőkkel, remek stábbal dolgozom együtt. Hol Ráckeresztúron, a tornateremben, hol Beloianniszban vagy Iváncsán a szabad levegőn, kiváló körülmények között tudunk edzeni. Úgy éreztem, azért is fontos ez, hogy a gyerekek biztosan fejlődjenek, és olyan edzők foglalkozzanak velük, akikre felnéznek és akiktől tanulni tudnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában