Olvasónk keresett meg minket

2018.02.28. 14:15

Van fedél a Takarodó útról kilakoltatottak feje felett, ám az állatok sorsa bizonytalanná vált

Kedden lakoltattak ki egy családot a Takarodó úton egy bírósági döntés alapján.

Nagy Zoltán Péter

A bontás azonnal megkezdődött az önkormányzati ingatlanon

Fotó: Pesti Tamás

A Fejér Megyei Hírlapot az érintett család feje, Lakatos Ernő kereste meg a tegnapi nap folyamán azzal a panasszal, hogy éppen bontják a házát, és kilakoltatják őket. Kérdésünkre elmondták, hogy a családnak biztosított lakást az önkormányzat, de azt Lakatos nem írta alá, mert húsz éve állattenyésztéssel foglalkozik, s az állatokat nem tudja a panellakásba vinni.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a fehérvári önkormányzatot is, akik kérdéseinkre választ és tájékoztatást adtak

Első kérdésünk a kilakoltatással kapcsolatban óhatatlanul az idei tél rekordhidegére vonatkozott. „Sajnálattal értesültünk róla, hogy a bírósági végrehajtó a bíróság döntése alapján az éveken át elhúzódó eljárás lezárásaként a mai napra tűzte ki a Takarodó út 5. szám alatti épület jogcím nélküli lakóinak kiköltöztetését” – kaptuk írásban az önkormányzat válaszát kedden, a kilakoltatás napján. A fehérvári önkormányzattól megtudtuk, hogy a Takarodó út 5. szám alatti épület időközben életveszélyes állapotba került, a kormányhivatal ezért azonnali elbontására kötelezte az önkormányzatot. Ez indokolja azt, hogy az épület bontása a költöztetéssel egyidejűleg megkezdődött – írta válaszában Székesfehérvár önkormányzata.

A bontás azonnal megkezdődött az önkormányzati ingatlanon
Fotós: Pesti Tamás

Lakatos Ernő, aki az önkormányzati tulajdont bérelte, elmondta nekünk, hogy semmilyen tartozása nincs az ingatlannal kapcsolatban. Ugyanakkor a hivatal ezt írta: „Az ingatlan egyik lakásában élő család jogcím nélküli lakáshasználó volt, mintegy 10 éve nincs bérleti jogviszonyuk. A 27 nm nagyságú, komfort nélküli lakásban 5 felnőtt és 1 kiskorú személy lakott.” A hideg miatti aggodalmunkra a hivatal leszögezte, hogy az érintettek elhelyezéséről már korábban gondoskodott, és a hattagú család részére két darab önkormányzati bérlakást biztosított a Hübner András utcában. Az egyik lakást a család egyik felnőtt-tagja és a kiskorú gyermek már korábban birtokba is vette.

A család többi része nem fogadta el a felajánlott másik lakást, hivatkozva az általuk tartott állatokra, pedig az állattartáshoz soha nem járult hozzá a tulajdonos

– írta az önkormányzat.

Egy esetleges tragédia megelőzése érdekében az önkormányzat halaszthatatlannak vélte az intézkedést, és a bérlakások üzemeltetését ellátó Városfejlesztési Kft. minden segítséget megadott a költözködéshez, benne az ingóságok elszállításához.

Reménytelen a helyzet?

A hivatal tájékoztatott, hogy az engedély nélkül épített létesítmények nem kerültek elbontásra, az önkormányzat lehetőséget adott a családnak arra, hogy az állatok elhelyezéséről gondoskodjanak a későbbiekben.

A panaszos Lakatos Ernő reménytelennek látja, hogy a húsz év gazdálkodás után mi lesz vele, két lovával, egy tucat birkájával és az apróállatokkal. Ugyanakkor a fehérvári önkormányzat azt a választ adta, hogy eddig is megadtak a családnak minden segítséget, és ezt a továbbiakban is megteszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában