de nehéz az iskolatáska

2018.02.08. 10:30

Felkészítő ovisoknak a könnyebb, stresszmentesebb átmenetért

Tizenkét alkalomból álló sorozatot indított a Baptista Általános Iskola. Az ingyenes óvoda-iskola átmenetet segítő foglalkozások a nagycsoportos óvodások és szüleik részére szólnak.

Szabó Zoltán

hjhjhj

A május közepéig tartó program február közepén kezdődik. Sajtos Józseftől, az iskola igazgatójától megtudtuk, hogy a felkészítőket heti rendszerességgel délutánonként 16 és 17 óra között tartják, így a szülők is elkísérhetik gyermeküket az izgalmas kalandra. Képesség-, mozgás- és logikafejlesztő játékok, néptánc, zene, kempo, német nyelvi játékok, a tollaslabdázást és a kézilabdázást megalapozó foglalkozások váltják egymást. Jut idő természetesen a kézműveskedésre is.

Közben a gyerekek találkoznak leendő tanító nénijükkel, napközis nevelőikkel, a fejlesztő pedagógussal, művészetis tanáraikkal, az edzőkkel, és a nyelvi első osztályt választók a német nyelvi tanáraikkal is. Megismerik az iskola épületét, a tornacsarnokot, tánctermet, sószobát, az iskola játékait. A tanodás gyerekek szeptemberben már ismert környezetben kezdhetik el iskolai tanulmányaikat.

Az órákat a tanítókon kívül gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus szakemberek is figyelemmel kísérik. A tanévkezdés így számukra is sokkal könnyebb lesz, hiszen már sok ismerettel rendelkeznek a gyerekekről.

Játékos foglalkozásokkal várják a gyerekeket Fotó: iskola

A szülőkről sem feledkeznek meg. Részükre is szerveznek „sulitúrát”, ahol felfedezhetik az iskolát, a gyermekek számára nyitva álló lehetőségeket. Tájékoztatást kapnak az elvárásokról, iskolai hagyományokról, szokásokról is. Megismerik a gyermekükkel majdan foglalkozó pedagógusokat. Konzultációs lehetőséget is adnak a szülők számára, hogy ők is felkészülhessenek a stresszmentes iskolakezdésre.

Nagy figyelmet fordít az iskola az emelt szintű német nyelv tanulását vállaló gyerekekre és szüleikre is. Nekik külön bemutató lesz és konzultációs lehetőség a leendő nyelvtanárokkal. A programsorozat részeként a nagycsoportos gyerekek elsős tanórákon is részt vehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában