Felelősen, szeretettel

2018.02.27. 11:30

Civil Kurázsi Díj: Beérett a nyugdíjasklub élén végzett munka gyümölcse

A Civil Kurázsi Díjas Dombrovszki Györgyné Kasos Julianna felkérésre, kitartóan vezeti a pusztaszabolcsi Harmónia Nyugdíjas Klubot. Ezt hálálták meg neki.

Bokros Judit

A vöröses hajú, fiatalos, csinosan öltözött hölgy szerényen vette át nemrég a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány által alapított Civil Kurázsi Díjat, amelyből minden évben kettőt osztanak ki. Gratuláltak neki az alapítvány részéről, megköszönte munkáját a polgármester, Csányi Kálmán, majd az ünnepi percek meghatottságát fokozva fia, György is játszott neki egy dalt. Érzékelhető volt, hogy Dombrovszki Györgyné Kasos Julianna kiérdemelte a helyiek szavazata alapján odaítélendő elismerést.

Mint megtudtuk: Dombrovszkiné 2014. óta vezeti a Harmónia Nyugdíjas Klubot, amely még 2005-ben alakult azért, hogy a helyi időseknek legyen lehetőségük a szabadidő tartalmas eltöltésére. Az elnöki tisztre Juliannát az előző vezető, Talló Ferencné kérte föl – mesélte a díjazott, aki először ugyan vonakodott elvállalni a feladatot, végül azonban engedett az akaratnak. S a nehézségek ellenére nem bánta meg – tette hozzá. Persze, úgy érzi, hogy az elismerés még az eddiginél is több felelősséggel jár, és új elvárásoknak is meg kell majd felelni.

A klub összefogja a nyugdíjasokat

A klubnak jelenleg 23 tagja van, ők hetente egyszer találkoznak. Ilyenkor beszélgetnek, s énekelnek is. Utóbbit csak az a tizenkét ember teszi, akinek kedve van hozzá. Számukra Julianna szeretettel, odafigyeléssel keresi az újabb népdalokat, magyar nótákat, amelyeket előadhatnak. S hogy hol szerepelnek? Például a város rendezvényein, de jó kapcsolat alakult ki számos környékbeli település (például Ráckeresztúr, Beloiannisz) nyugdíjasklubjával is, akikkel többször tartanak közös dalos találkozót, kézműves foglalkozást. Megmérettettek már a fehérvári nyugdíjas ki mit tud?-on is, és készülnek máshová hasonló rendezvényre. Szóval, van dolog, megmutatkozási lehetőség bőven. Ám ezeken kívül a klub tagjai közreműködnek például a gyereknapon, ahol lángost sütnek, vagy rászorulóknak gyűjtenek, s fontos feladatuk még a Cikolapuszta melletti kopjafa környékének rendben tartása, amelyet az adonyiakkal közösen tesznek – sorolta tevékenységeiket Dombrovszki Györgyné. Ám az egyik legfontosabb az, hogy a klub összefogja a nyugdíjasokat, és lehetőséget biztosít nekik arra, hogy közösségben legyenek.

Dombrovszki Györgyné (képünkön jobbra) a klub tagjaival, a pusztaszabolcsiakkal együtt ünnepelt Fotó: NagyNorbert

Julianna sokféle munkát csinált már életében

A korát meghazudtoló módon fiatalos Julianna – mint kiderült, 66 éves, és ezt nem titkolja – egyébként igen sokféle munkát csinált már életében. Fiatalon tanult gyors- és gépírást, aztán a MÁV-nál dolgozott, a vasút egészségügynél fogászati asszisztens lett, s ez utóbbi munkakör miatt újabb képzést végzett el. Szerzett gyógymasszőri végzettséget, mert az is érdekelte, végül pedig, a nyugdíj előtt a Budai Bíróságon volt postázó, miután ehhez is megszerezte a szükséges képesítést. A legjobban azonban fogászati asszisztensként szeretett dolgozni, a főnökétől igen sokat tanult. Élete során, munkahelyein általában elég toleráns volt és mindig próbált beilleszkedni is. A többi mindig jött magától – fogalmazott Dombrovszkiné.

Férjével idén már 48 éve házasok, de 50 éve ismerik egymást – derült ki beszélgetésünkkor. Két gyermekük van, Katalin és György, akik szintén ott voltak a díjátadón, hogy együtt örülhessenek. Julianna pedig most és akkor is kifejezte háláját azért, hogy ez a szép család mindenben támogatja őt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában