Olvasónk kérdezte

2018.01.09. 16:00

Mi lesz az elhanyagolt soponyai kastély sorsa?

A kastélyprogram második ütemében várhatóan öt megyei kastély felújítása szerepel – tájékoztatta lapunkat a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

V. Varga József

Soponya, Zichy-kastély

Olvasónk, Gáll Róbert nyugalmazott tanár a soponyai Zichy-kastély és parkja elhanyagoltságáról, pusztulásáról írta meg levélben véleményét. Panaszosunk a kastély várható sorsáról érdeklődött.

A mai épület elődjét 1751 és 1757 között Zichy János építtette barokk stílusban, amely akkor egy földszintes, L alakú kúria volt – áll a históriában. A következő építkezés 1772-1773 között történt, az eredeti épületet beépítették a jobb oldali szárnyba, s az épület ekkor nyerte el U alakú alaprajzát. A főszárnyra azután emelet került, és elkészült az udvari lépcsőház is. A jelenleg is látható klasszicista kastély 1807 körül, Pollack Mihály tervei szerint épült, a földszintes szárnyba fatornyos kápolnát építettek, védett angolkertje az 1810-1820-as években készült. A második világháború alatt a kastélyt kifosztották, s sokáig üresen állt. A kastélyegyüttest 1958-tól iskola és gyermekotthon céljára alakították át, majd 1998-ig a Soponyai Gyermekváros működött a falai között. Legutóbb 1984 és 1989 között újították fel. Amint megtudtuk: a kastély a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonában van, üresen áll, és nem látogatható.

Az utóbbiakat erősítette meg Béndek József polgármester is, aki elmondta: korábban a kastély felújítása kapcsán vadászattörténeti hasznosítása is felmerült. A képviselő-testület és ő is úgy tudja, hogy a kastély ügye jelenleg parkolópályán áll.

A nemzeti kastélyprogram eredetileg hét Fejér megyei kastély felújítását tartalmazta. Nevezetesen a következőkét: Bicske, Batthyány-kastély és parkja; Csákvár, Esterházy-kastély; Dég, Festetics-kastély; Iszkaszentgyörgy, Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastélyegyüttes és parkja; Lovasberény, Cziráky-kastély; Nádasdladány, Nádasdy-kastély; Soponya, Zichy-kastélyegyüttes és parkja.

Felújításra vár a soponyai (nagylángi) Zichy-kastély Fotó: Archív (önkormányzat)

Az új nemzeti kastélyprogram és várprogram felől a Miniszterelnökségtől érdeklődtünk. Eszerint: Fejér megyében a nemzeti program

első ütemében három kastély, a dégi Festetics-kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély és a nádasdladányi Nádasdy-kastély, valamint egy vár, a Csókakői vár fejlesztésére kerül sor – összesen négy és háromnegyed milliárd forint értékben. Jelenleg a generál kivitelezői tender van folyamatban a három kastély esetében, s a kivitelezési munkák várhatóan tavasszal kezdődhetnek (pontos időpontok még nincsenek). A vár régészeti kutatása befejeződött, jelenleg a tervezés zajlik.

Mi a helyzet a többi kastéllyal? – kérdeztünk rá. A válasz szerint: azok a kastélyok, amelyek az első ütemben nem szerepelnek, várhatóan a második ütemben kerülnek majd fejlesztésre (közelebbi információt nem kaptunk róluk).

Fentiek szerint a soponyai Zichy-kastély és parkja felújítására is a második ütemben kerülhet sor.

A nemzeti program célja, hogy minden rétegében korszerű, 21. századi, fenntartható műemlékhasználat valósuljon meg – tette hozzá válaszában a sajtóiroda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában