Színház az egész világ

2018.01.29. 19:09

Magyaralmási színjátszók a Nemzetiben

A magyaralmási Magház színkör a hétvégén a Pajtaszínházi szemle keretében a Nemzeti Színházban lépett föl.

B. Kiss László

A magyaralmási színjátszók a Nemzeti Színházban

Fotó: Ambrus Lívia

Tavaly a kincsesbánya Tótágas névre hallgató színjátszó csoport, a hétvégén pedig a magyaralmási Magház Színkör képviselte Fejér megyét a harmadik alkalommal megrendezett Pajtaszínházi Szemlén. A szeptember alakult kis csapatot Tóth Ferencné, a helyi iskola tanítónője vezeti. Mentoruk, a darab rendezője pedig Kozáry Ferenc színművész volt.

– Fáradtak vagyunk, de nagyon boldogok! Kozáry művész úr még a Nemzeti Színházban is elpróbáltatta velünk a darabot. A teátrum Gobbi Hilda termében léptünk fel, telt ház előtt, és hízelgő az értékelés, amit a produkcióval kiérdemeltünk – mondta el Vas Istvánné, a falu polgármestere, aki egyik szereplője volt a darabnak.

A Magház Színkör egyébként Dickens: Karácsonyi ének című művének színpadi adaptációját adta elő. A társulat szeptemberben alakult, előtte vagy tíz évig nem állított senki színpadra darabot a községben. A több mint 20 tagú csapat eleinte hetente egyszer, aztán kétszer, a végén pedig már heti három alkalommal is próbált. A darabot advent harmadik vasárnapján, Magyaralmáson mutatták be. A szombati, a Nemzetiben tartott előadásra két busszal mentek a faluból, mivel egy csomóan elkísérték Pestre a színjátszókat, hogy drukkoljanak, tapsoljanak nekik.

A magyaralmási színjátszók a Nemzeti Színházban
Fotós: Ambrus Lívia

– Színpadi, színházi tapasztalom nincs, de ez iskolában alsós osztályfőnökként nem egyszer csináltam karácsonyi műsort – válaszolta kérdésünkre Tóth Ferencné, aki egyébként az önkormányzati képviselő-testület tagja is. Megtudtuk tőle azt is, hogy a színkör tagjai kezdetben nem gondoltak a folytatásra, egyszeri dolognak szánták a fellépést, de aztán a próbál során megszerették azt, amit csináltak, és jó kis közösséggé kovácsolódtak. S bár még nem döntöttek, nem elképzelhetetlen: mégis lesz folytatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában