Ezrek imádkoztak dalolva

2018.01.08. 08:00

Fejér megyei fiatalok imádkoztak a bázeli Taizé találkozón

Tizenötezer fiatal vett részt az ökumenikus szerzetesrend, a taizéi közösség Bázelben megrendezett találkozóján.

B. Kiss László

A Taizé találkozó résztvevőinek egy csoportja vidáman és fegyelmezetten a vacsoraosztásra várakozik

Fotó: Zsednai Csaba

A szerzetesközösséget a svájci születésű Roger Schütz (Roger testvér) a franciaországi, burgundiai Taizében 1940-ben alapította. A szerzetesközösség ökumenikusan szerveződik, így egyetlen keresztény egyház fennhatósága alatt sem áll, de igen jó kapcsolatokat ápol mind a keresztény, mind a nem keresztény vallásokkal. A Taizé találkozót minden évben más országban szervezik meg, a legutóbbinak december 28. és január 1. között a svájci Bázel adott otthont. A találkozón számos magyar fiatal vett részt, így Jázmin és Violetta, a két iszkaszentgyörgyi testvér is.

A résztvevők családoknál voltak elszállásolva, akik reggelivel is ellátták vendégeiket. A meleg vacsorát és a másnapi ebédre valót kora este önkéntesek osztották ki – méghozzá egyszerre és egy helyen – mind a tizenötezer fiatalnak. Az ételosztás meglepően gyorsan, háromnegyed óra alatt lezajlott – mesélte az idősebbek nővér, Jázmin. Naponta háromszor is tartottak a találkozón imaalkalmat. A résztvevőket úgymond beosztották a város keresztény gyülekezeteihez, a reggeli alkalom ezen gyülekezetek templomaiban volt. A déli alkalmak aztán már más helyen, a nagyobb templomokban voltak. A közös, egy parkolóházban elköltött vacsorát követően pedig két hatalmas, szomszédos csarnokban került sor az esti imára.

A Taizé találkozó résztvevőinek egy csoportja vidáman és fegyelmezetten a vacsoraosztásra várakozik
Fotós: Zsednai Csaba

Az áhítatok során Alois testvér, a taizéi közösség jelenlegi vezetője osztotta meg gondolatait a fiatalokkal, akik között más kontinensről érkezettek is voltak. A résztvevőket saját nyelvükön is köszöntötték. Az alkalmak egyébként leginkább éneklésből álltak. Az imaalkalmak között műhelyfoglalkozások voltak. Az egyiket a zsidó, az iszlám és a keresztény vallások képviselőinek részvételével tartották. Nem mindennapi közösségi élményt jelentett a találkozó – mondja Jázmin, aki azonban azt is el-árulta: tartott egy esetleges terrortámadástól... Szerencsére ilyen nem történt. A következő Taizé találkozót év végén, Madridban rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában