Igaz bajtársakként mentették egymást a doni csatában

A legnagyobb veszteségeket a visszavonuláskor, a fagyhalál következtében szenvedték el – mondta el lapunkak Szabó József János hadtörténész.

Példaértékű bajtársiasság jellemezte a sereget

Az első vonal szembeszállt az oroszokkal azért, hogy a mögöttük lévő második-harmadik vonal visszavonulhasson, tehát feláldozták magukat. A bajtársiasság legszebb példája volt a doni ütközet. A magyar harcosok rendkívüli körülmények között katonailag helytálltak. A voronyezsi frontot megállították, bekeríteni nem hagyták magukat, a bekerítetteknek is sikerült kitörniük. Az, hogy a magyarok katasztrofális vereséget szenvedtek Donnál, nem igaz! – mondta a professzor, aki szerint több helytelen mítosz kering a téma körül.

A hatodik német hadsereg 230 ezer katonájából 4000-en tértek haza, az olasz 8. hadsereg 90 százaléka megsemmisült – folytatta. Egy történelmi trauma akkor feldolgozható, ha lehet róla beszélni. A háború után a Rákosi-rendszer viszont hallgatást követelt. Nem szabadott a szovjet elvtársak érzékenységét megsérteni.

A hadműveletekben minden parancs kötelező

A hadtörténész elmondta: a háborúban tábori csendőröket állítanak fel, megfékezni a visszaözönlőket, akiket a parancs értelmében felkoncolnak, a helyszínen fejbe lőnek. Előfordult, hogy a magyar katonának mindkét lába le volt fagyva, cafatokban lógott, csontvégeken járt. Mivel nem volt fegyvere, a tábori csendőrök tarkón lőtték. Nem találták el rendesen, az állkapcsa szétroncsolódott. Eszméletéhez tért, az akkori állapotából kikerülve hazajött, és még hosszú ideig élhetett. Egy háborúban természetes, hogy a hadseregnek a feladatát kellett végrehajtani, akkor is, ha nem az adott helyzetre volt felkészítve – vélekedett Szabó József János. A szövetségesi kötelezettségek teljesítése kötelező volt. A német ígéret szerint támogatták volna a magyar revíziós törekvéseket a katonai segítség fejében: azaz visszaszerezni a trianoni békediktátum következtében elveszített Dél-Erdélyt. A Kék hadműveletnek nem volt tervezett része a sztálingrádi csata, amely véletlenül bontakozott ki, végül sorsdöntő lett. A Horthy-rendszer lejáratására íródtak a mítoszok, melyek szerint a katonák nem megfelelő fegyverzettel és ruházatban mentek Oroszországba. E feltevések helytelenek – emelte ki.

Sovány német reggeli az extrém hideg napokon

A Don-kanyarban akkor tapasztalható hideg százévente egyszer történik meg. A katonák téli ruházatban, posztóköpenyben indultak a háborúba, amelyben az itthoniak soha nem fagytak meg. A magyar sereget átvették a németek. A nehézfegyverzetet ott kapták meg, az ellátásukat is a német normáknak megfelelően oldották meg, ami újabb komoly problémát jelentett. Reggelire egy-két szelet kétszersültet, egy kis „marmeladét”, azaz lekvárt ehettek. A németek úgy gondolták, ez az energia elegendő lehet az egész napos harcokhoz. A magyar katonák azonban várták volna az igazi reggelit, az ebédet, a vacsorát. A legnagyobb probléma viszont a szállítás volt: ételt kellett küldeni az éhes honvédeknek. Egy német gyalogos hadosztálynak 400 teherautója volt, a magyaroknak mindössze 30, és ez a mennyiség is csak papíron. Szekerekkel, lovaskocsikkal szállítottak, ám az extrém hidegben a lovak is megfagytak. Meleg ruházatot, ételt juttatni katonáinknak lehetetlennek tűnt, a második magyar hadsereg kényszerpályára került.

A hadtörténész szerint a Don-kanyarban történtek üzenete mégsem a vereség. Az esemény a magyar bajtársiasság kiemelkedő példája.