A helyiek kérésére építtette a város

2018.01.06. 12:00

Elkészült a kisfaludi temető ravatalozója

Önkormányzati forrásból megépült a Malomhegyi utca temetőjének új ravatalozója. Az épület hivatalos átadása és felszentelése január 16-án lesz.

Majer Tamás

ravatalozó

Horváth Miklós Csaba, Öreghegy déli része és Kisfalud önkormányzati képviselője lapunk kérdésére elmondta, hogy a temető új ravatalozóját kifejezetten a helyi lakosság kérésére építettette meg Székesfehérvár önkormányzata. Korábban nem volt rendes ravatalozó a Malomhegyi utca temetőjében, csupán egy azonosításra szolgáló helyiség.

Mint ahogyan azt már 2017. október 31-i lapszámunkban megírtuk – Bozai István, a Városgondnokság vezetőjének elmondása alapján –, a beruházás határideje tavaly év vége volt. A kivitelező tartotta az ütemtervet, hiszen karácsony előtt elkészültek a munkával.

A városgondnoktól megtudtuk továbbá azt is, hogy a az építkezés 21 millió forintba került, amely összegből egyébként a bejárat körüli kerítés javítására és a bejárat és a ravatalozó körüli térkövezésre is jutott.

Hamarosan felszentelik az új ravatalozót Fotó: Pesti Tamás

Az épület hivatalos átadása január 16-án, kedden 9.30 órakor lesz, amelyen részt vesz Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. Az ünnepélyes eseményen Tornyai Gábor atya szenteli fel a ravatalozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában