Pörög a szoknya, dobban a csizma, visz magával a muzsika

Ötéves a Válinka néptánccsoport, ami nem különös a Vál-völgyében, errefelé sokan táncolnak, leginkább gyerekek, fiatalok. A Válinka legfiatalabb férfitáncosa azonban negyvenegy esztendős, s titok, de ötven fölötti nők is járják a varázslatos néptáncot, ami kortalanná tesz. Több mint tíz éve alakítottak felnőttek néptánccsoportot, meséli az egyik alapító, Szabó Éva. Az iskolaigazgatónő és férje, Bechtold Tamás – aki polgármestere a községnek – abbahagyták a táncot, az eredeti Borvirág együttes is kettévált Bíborra és Válinkára. Így két, magas színvonalú hagyományőrző néptáncos csapat bizonyít valami nagyon fontosat. Jelesül, hogy a táncolásnak nem kell elmúlnia a ropogós ifjúsággal, s hogy amiben annyi örömét leli az ember, arra szorít időt.

A Válinka kilenc állandó párja baráti társaság, sok időt töltenek együtt. Utaznak és kirándulnak, többnyire Erdélybe, újabban Felvidékre is, mert nagy kárpát-medencei szívdobbanások is kihallatszanak a mezőségi és mezőföldi, a kalotaszegi és felcsíki, a széki és vajdaszentiványi dallamokból. Annak, aki meghallja az ilyesmit… Molnár Szilárd, a csoport vezetője balánbányai, családjával áttelepült, Válban élnek, Balánbánya az ő révén is testvértelepülése Válnak. A tánctanár Vajda Levente is erdélyi, Martonvásáron él családjával, s táncospár a Válinkában a szabadkai születésű Nagy Árpád és felesége, Sós Ida. Vajdaság. A váli Fiskus Olga háromgyermekes édesanya, férje, Grépály András szintén erdélyi, de ezt nem sorolják minduntalan a válinkások, hanem beletáncolják a muzsika vezetésével a forgásokba-pörgésekbe ezeket a kárpát-medencei történeteket. Kívülállónak a legpezsdítőbb talán az az önfeledt férfitánc, amikor csattannak a tenyerek, és a csizmaszárakon kiütött ritmusokkal a férfiasság és az erő üzen.

Testvértelepülés a felvidéki Farnad is, fesztiválokat, nyári tánctáborokat szerveznek itt és ott. Éppúgy nagyobb események ezek Vál méretéhez képest, mint a néptáncos jelenlét. A szombati ötéves születésnapi találkozón Molnár Szilárd elmondta, hogy „nem komolynak” indult ez a felnőtt táncolás, gyerekeiktől „irigyelték el” a dolgot, s Vajda Levente azonnal ráállt a kérésre, hogy tanítaná őket is. Szilárd édesapja Erdélyben jó táncosnak számított, ő azonban csak harmincöt évesen kezdte feleségével a Válinkában, s úgy lett, mintha örökké táncolt volna. Fizikailag sincs akadály, a néptánc valahogy „tudja” ezt. Az ötvenöt esztendős váli Lieber András csak a legfergetesebbnél állt ki tán egyszer, vagy egyszer sem. A kilenc párból hét a házaspár, foglalkozásukat tekintve is széles a skála.

Saját ruháikat maguk varratták, a magyar népviseletek a világban is egyedülálló szépséget hordoznak. A váli Dudásné Viktóri Katalin nagycsaládos édesanya, a háziasszonyi teendői mellett helyi szokás- és viseletgyűjtő. Édesanyja, nagynénje, nagymamája későn vetkőzött ki a paraszti öltözékből, Katalin még emlékszik rájuk. A Válinka mezőföldi, azaz helyi népviseletét az ő segítségével készítette el Pintér Szilvia varrónő. Aki legalább olyan szenvedéllyel varrja a ruhákat, miként táncolnak benne viselőik. Hogy ez túlzó idealizmus lenne? Még szép! De csakugyan feladat és kihívás lemásolni a százéves váli szoknyáról, nőies-szépséges ingvállról a szabásmintát, hímzést, nem beszélve az elegáns kalotaszegiről. A csizmadiákat ezúttal nem említjük. Hosszú lenne a történet. Csak nézzük a Válinka örömtáncát. Ropni még jobb lenne velük.