Múltidézés

2017.09.11. 13:50

Miskahuszárt is fölavatják a Honvédfesztiválon

PÁKOZD – A csatajelenetek, a honvédelem s történelmi múltunk iránt érdeklődők készülhetnek a VIII. Honvédfesztiválra, amely szeptember 23-án kezdődik.

Rivnyákné Bokros Judit

A Mészeg-hegyen található Katonai Emlékpark – Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen tartott hétfőn sajtótájékoztatót Görög István ügyvezető, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnökhelyettese, valamint Takács János pákozdi polgármester a közelgő Honvédfesztiválról.

Mint elhangzott: a szeptember 23-tól 29-ig tartó programsorozat leglátványosabb rendezvénye a 169 éve, 1848. szeptember 29-én történt pákozd-sukorói csata felidézése. Erre 23-án, szombaton délután 3 órakor kerül sor, huszár és katonai hagyományőrző egyesületek, valamint gyerekek részvételével, akiket az alkalomra nemzetőrré képeztek ki. Érdekes lesz még azon a napon reggel 9.50-kor a hagyományőrzők csoportjainak felvonulása és sorakozója, valamint 17.30-kor a megemlékezés a sukorói haditanácsról, amelyet ökumenikus ima követ. Utóbbi programot Sukorón, a református templomban tartják.

A fesztivál vasárnap családi nappal folytatódik, majd hétfőn rendeznek például honvédelmi versenyt általános iskoláknak, 26-án, az országos rendezvény részeként számháborúra kerül sor, pénteken pedig Székesfehérváron lesz pedagógiai konferencia Hazafiság iskolája címmel.

A szárazföldi haderő napját 29-én tartják, s aznap 14 órakor avatják föl Pákozd határában, a Bogárhalomnál Rohonczy István szobrászművész alkotását, a látványos Miskahuszárt.

Mind Görög István, mind Takács János hangsúlyozta: a fesztivál számos szervezet összefogásával valósul meg évek óta, ehhez csatlakozik Pákozd. A cél az ifjúság megszólítása, megismertetésük a honvédelem fontos feladatával, valamint a civil és a katonai élet közelítése. Minél több családot szeretnének invitálni a rendezvényre, amelyen történelmi ismeretekkel, élményekkel gazdagodhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában