Vál-völgyi kalandok

2017.09.19. 19:50

A felcsúti kisvasúton utazott az EP-delegáció

FELCSÚT Szemmel láthatóan kellemes utazást tett az Európai Parlament delegációja a Vál-völgyi kisvasúton. A politikai erőtérbe került turisztikai helyszín önmagát „adta”.

Zsohár Melinda

Fotó: ifj. Döme László

Napok óta több sajtóorgánum beszámolt róla, hogy az Európa Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága (CONT) a többi között ellátogat a Vál-völgyi kisvasútra, azaz Felcsútra. Az ellenőrzésként aposztrofált utazás politikai viták kereszttüzébe került, erről Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a helyszínen maga is beszélt a sajtó kérdéséire válaszolva. Szerinte semmi kifogásolnivaló nincs a CONT látogatásában, ám az ellenzéki képviselők által beharangozott utazásra „árnyékot vetett” a létesítmény negatív megítélése.

Magyarországon ezer milliárd eurós európai uniós beruházások folytak és folynak, az ehhez képest kis költségvetésű, párszáz millió forintos kisvasúti beruházás politikai nyomásra került az EP látókörébe, tette hozzá lapunk kérdésére. A Vál-völgyi kisvasút évi hatmillió forintos turisztikai célú bevétellel tervezett, s négy új munkahely kialakításával számolt. Ehhez képest az idei bevétel 17 millió forint, s tíz új munkahelyet teremtett a beruházás és működtetés, vont mérleget a képviselő. A kisvasút körül minden rendben van, hangsúlyozta Deutsch Tamás, aki maga is tagja a CONT-nak.

 

A delegációt Ingeborg Graessle kereszténydemokrata EP-képviselő vezette, s jelen volt többek között a 25 tagú delegációban Jávor Benedek LMP-s és Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő. Először az alcsútdobozi arborétum melletti Puskás Sport Hotelben hallhattak rövid tájékoztatást a létesítményről, majd tiszteletjegyként kapott alkalmi menetjeggyel szálltak fel a vonatra. A rövid bemutatást Hamar Attila Albertné, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány gazdasági vezetője és Halmi Tamás műszaki referens tartották. A felcsúti állomáson nagy sajtóérdeklődés közepette szálltak le, s megtekintették a helyreállított vasúti műemlék állomást, a remizt, a VIP-vagont, a másik mozdonyt. Itt és a végállomáson lehetőség nyílt minden érdeklődő sajtóorgánumnak interjúk, fotók készítésére. Vasúton folytatták útjukat a Puskás Akadémia megállóhoz, a Pancho Aréna helyszínére. A nosztalgiavonatozás hangulata, a táj és az igényes vasúti környezet olyan volt, mint mindig, semmiféle rendhagyó szervezés nem történt az alapítvány részéről a delegáció számára. A vasúti személyzet is úgy járt el, mint máskor – a mozdonyfülkébe ugyan többen felkapaszkodtak a küldöttek közül, ez kissé eltérő engedménnyel történhetett meg. A különösen lelkes utasoknak ezúttal eleget tettek a profi vasutasok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában