2025.07.03. 14:00
Szekta támad a kempingező fiatalokra a Vértesben?! Megdöbbentő anyai szavak
Továbbra sem tértünk magunkhoz az elmúlt héten történtek után. Egy csapat fiatal úgy döntött, hogy vadkempingezni indul Pusztavámon, a történetük azonban kis híján horrorral végződött. Most a menedéket nyújtó édesanyával, Szkoklikné Dénes Brigittával beszélgettünk.
Igazi rémálomról számoltunk be az elmúlt napokban, hiszen kis híján rémálommá vált hat fiatal pusztavámi vadkempingezése. A gyerekek a település határában sátraztak, majd egy bányató körül sétáltak, hajnal 1 óra körül pedig visszaindultak, hogy aludjanak, azonban amire odaértek a szállásukhoz, három idegen, maszkban lévő személy fogadta őket, akiknél fényes, fegyvernek tűnő tárgy volt. Az egyik fiatal mindeközben a sátorban aludt, a másik öt azonban azonnal menekülni kezdett: Pusztavámig meg sem álltak, ahol Szkoklikné Dénes Brigitta és lánya sietett a bajbajutottak segítségére a rendőrök megérkezéséig. Most Brigittával beszélgettünk a történtekről, amelyek kis híján horrorral végződtek.

Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló / Forrás: Illusztráció
A vadkempingezés jó móka, de a Kék tó környéke erre nem való
– Éppen hazaértünk a lányommal a munkából, így világítottak a lakásban a lámpák. Nem sokkal később gyermekek hangoskodására lettünk figyelmesek, akik fél perccel később már az ajtónkon kopogtattak. Kimentünk az ötfős fiatal társasághoz, akik látszólag sokkos állapotba kerültek, és egymás szavába vágva próbálták elmagyarázni, mi is történt – meséli a június 26-i történéseket Szkoklikné Dénes Brigitta. Hozzátette, a fiatalok nagyobb követ szorongatva az erdőn keresztül futottak egészen Pusztavámig, és a fényeket meglátva azonnal hozzájuk siettek.
A pusztavámi lakos természetesen nem utasította el a gyermekek segítségkérését, megvárták, amíg az egyik fiatal édesanyja és a rendőrök kiérkeznek, akik aztán el is mentek a helyszínre, felkeresni a hatodik fiatalt, aki a sátorban maradt. Kiemeli, senkinek sem esett komolyabb bántódása, csak a menekülés közben szerzett karcolások, illetve lelki traumák hagytak nyomot maguk után.
– A várakozás közben próbáltuk boncolgatni a témát a fiatalokkal, hogy kik és miért támadhattak rájuk, azonban ez nem derült ki biztosan.
Feltételezéseink szerint a Vértesben lakó ismeretlen szekta tagjai lehettek, vagy akár a közelben frissen megkezdett rekultiváció alatt lévő tó biztonsági őrei ,,szórakoztathatták" magukat
– fogalmazott Brigitta, aki elárulta, megvárták, míg mindenki biztonságba kerül, és egyórás várakozás után nyugovóra tértek.
Ahogy arról már beszámoltunk, az egyik gyermek édesapjától, Galló Jánostól megtudtuk, június 30-án, hétfőn hivatalosan is feljelentést tettek az ügyben. Ezt Szkoklikné Dénes Brigitta is így tudja, viszont beszélgetésünk végén leszögezte:
Szeretnénk felhívni a túrázók figyelmét, hogy a Kék tó, amelyet a helyiek csak Bányatóként ismernek, bármennyire is hívogató és szép, vadkempingezésre és fürdésre ALKALMATLAN!
A segítséget nyújtó édesanya mellett egy pusztavámi olvasónk jelezte, úgy vélik, az a legvalószínűbb, hogy amolyan TikTok-kihívást teljesíthettek azok, akik megijesztették a vadkempingező fiatalokat. A neve elhallgatását kérő személy elárulta, gyermekei emellett azt sem zárnák ki, hogy azok, akik ijesztgettek, ismerhették azokat, akik sátraztak, és tudhatták, hogy akkor, azon az éjszakán ott lesznek. Azt azonban kiemelte: a szekta tagjai az elmúlt időszakban csendben éltek, így nem tartja valószínűnek, hogy ők tehetnek az esetről. Egyébként Pusztavámon nem beszédtéma a történet, nem hallotta visszhangját a rémálomszerű eseményeknek.