Tömegbaleset

2025.05.30. 18:30

Halálos porvihar – Megvannak az M1-es tömegbaleset első gyanúsítottjai

Több mint két év után fejlemény lehet az ügyben. Három gyanúsítottja van az ország egyik legsúlyosabb tömegbalesetének.

Társoldalunk a kisalföld számolt be arról, hogy továbbra is tart a büntetőeljárás a 2023. március 11-én, az M1-es autópályán történt horrorisztikus tömegbaleset ügyében, de mostanra már három gyanúsítottja is van az ügynek. A tragédiában egy ember életét vesztette, 39-en pedig megsérültek, köztük tíz gyermek is.

tömegbaleset
Két év után végre gyanúsítottjai is vannak az M1-esen történt tömegbalesetnek.
Forrás: FMH Archív

A tömegbaleset körülményeit továbbra is vizsgálják – több ezer oldalas nyomozati anyag készült

A baleset, melyről korábban oldalunkon is beszámoltunk, az autópálya 26-os kilométerszelvényénél történt, ahol öt kamion és 37 személyautó ütközött össze, 19 jármű teljesen kiégett. A helyszínen 70 tűzoltó dolgozott. A szakértők szerint egy hirtelen kialakult lokális porvihar okozhatta a tragédiát, amely jelentősen lerontotta a látási viszonyokat.

A vizsgálat továbbra is zajlik, a nyomozati anyagok terjedelme a több ezer oldalt is meghaladhatja. A rendőrség egyelőre nem árulta el, pontosan kit vagy kiket gyanúsítanak, de a közlekedési ügyvéd szerint a körülmények rendkívüli összetettsége indokolja az eljárás elhúzódását.

A teljes cikk és videó ide kattintva érhető el...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában