Megáll az ész

2025.04.30. 19:30

Késsel fenyegetőzött, majd ütött, rúgott a begőzölt férfi az autópályán

Amikor felmegy a pumpa! Sokkoló jelenetek játszódtak le az M1 autópálya Győr felőli szakaszán a torlódó autók között. A szerkesztőségünkbe beérkezett információk szerint teljesen elszabadultak az indulatok, a férfi kést rántott, miután konfliktusba került egy romániai rendszámú sofőrrel.

Az eset még 2023. december 26-án történt. A vádirat szerint a terhelt az M1 autópálya Győr felé tartó szakaszán közlekedett, amikor egy baleset miatti torlódásba került, amelynek során konfliktusba került egy román autóssal. A vádlott egy 19 cm hosszúságú, 8 cm pengehosszúságú zsebkést vett elő, amit észlelve a sértett – azért, hogy a vádlott támadását megakadályozza – gázspray-vel az arcába fújt, majd visszaült az autóba és annak ajtaját lezárta. Ezt követően a vádlott indulatában a gépkocsi bal hátsó ajtajába rúgott, majd a vezető oldali ajtó ablakát négyszer megütötte a kés nyelével, 45 ezer forintos kárt okozva a járműben. 

Vádat emeltek azzal a férfivel szemben, aki még 2023 decemberében konfliktusba került egy romániai rendszámú sofőrrel az M1 autópálya Győr felőli oldalán.
Elszabadultak az indulatok az M1 autópálya egyik szakaszán, kést rántott elő a férfi.
Forrás: Illusztráció - Pixabay

M1 autópálya: vádemelés történt az incidens miatt

A Bicskei Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.  Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását és az elkövetéshez használt kés elkobzását indítványozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában