2025.04.26. 07:00
Nem ismerte el bűnösségét az emberkereskedelemmel vádolt nő
Súlyos vádak sorakoznak fel a vádlottak bűnlajstromán: emberkereskedelem, kényszermunka és testi sértés.
Ahogy azt megírtuk az ügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, valamint testi sértés bűntettének kísérletével vádol négy embert. Az ügyben előkészítő ülést tartott a bíróság a harmadrendű vádlott vonatkozásában.

Forrás: Pexels
Emberkereskedelem, kényszermunka és testi sértés
Ez az az ügy, melyben a vádirat szerint négy vádlott két hajléktalan férfit lopásra és ingyenmunkára kényszerített, egyikőjüktől pedig a nyugdíjat is elvették. A pénteki napon a bíróság a harmadrendű vádlott vonatkozásában tartott előkészítő ülést, melyen mellette jelen volt az elsőrendű és a másodrendű vádlott is. Az ülésen harmadrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét, így a tárgyalás egy későbbi időpontban – szeptemberben – folytatódik a vádlottak meghallgatásával.