Közel 60 tűzoltói beavatkozásra volt szükség Fejérben

2023.03.28. 13:27

Hatalmas károkat okozott a hétfői szélvihar – Húsz méter magas fenyő dőlt egy nyaralóra Gárdonyban

Úgy tűnik ismét nem kímélik megyénket az erős szelek, hiszen alig telt el néhány hét a legutóbbi szélvihar óta, ami akkora fennakadást okozott megye szerte, hogy a károk helyreállítása napokba, sőt valahol hetekbe telt.

Déri Brenda

Forrás: Katasztrófavédelem

Ezúttal közel 60 tűzoltói beavatkozásra volt szükség Fejérben, néhol fakidőlések miatt, néhol pedig megbontott épületek, tetőfedések miatt. A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatásából megtudtuk, hogy leginkább útra dőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat a március 27-i viharos erejű szél miatt. A legtöbb beavatkozás Székesfehérváron és környékén, Gárdonyban, illetve Dunaújváros és Sárbogárd térségében volt szükséges. Összesen tíz épület tetőszerkezetét rongálta meg a szél. Hat helyszínen pedig villanyvezetékre dőltek a fák és leszakadtak a faágak.

Kulcs és Adony között, az Álmosvölgy utcai átjárótól körülbelül nyolcszáz méterre vasúti pályára dőlt egy fa, melynek lombozata a nagyfeszültségű vezetéket elérve kigyulladt. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésére a tűz kialudt, az egység a pályaszakasz feszültségmentesítését követően eltávolította a fát. Dunaújvárosban az erős szél több helyen fákat döntött ki, név szerint a Balogh Ádám utcában, az Aranyvölgyi úton, a Dunaparti úton és a Lokomotív utcában. Utóbbi helyszínen az ágak megrongáltak egy fémkerítést. Az Akácfa utcában pedig egy kettéhasadt fa nehezítette a forgalmat. A balesetveszélyes fákat a város hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel feldarabolták, kivágták, valamint az ágakat kéziszerszámokkal levágták. Sárbogárdon a Szent István utcában egy garázs lemezhéjazatú féltetős szerkezetét a szél szarufástól leemelte, a tetőszerkezet a ház tetején fennakadt. A tűzoltók a balesetveszélyes féltetőt leemelték. Szintén Sárbogárdon a Bethlen Gábor utcában egy tíz méter magas fenyő dőlt egy garázsra, amelyet a tűzoltók motoros láncfűrésszel visszadaraboltak. Gárdonyban egy húsz méter magas fenyő dőlt nyaralóra, amelyet a tűzoltók szintén motoros láncfűrésszel daraboltak vissza. Székesfehérváron, a Budai úton egy társasház csúcsfalát rongálta meg a szél. A csúcsfal még álló, de veszélyesen megdőlt részét a tűzoltók visszabontották. Szintén Fehérváron kidőlt fák miatt avatkoztak be a tűzoltók a Kassai utcában, a Szent Gellért utcában, a Szeredi utcában és a Szörényi utcában. 

Március 28-án, kedden még mindig azon dolgoznak a tűzoltók, hogy biztonságossá tegyék a szélvihar okozta fakidőlések és megbontott épületek környékét. 

– Ma reggel még a tegnapi szélviharban kidőlt, megdőlt fák miatt kérték a tűzoltók segítségét Sárbogárdon, Székesfehérváron és Gárdonyban. Sárbogárdon családi ház garázsára dőlt egy tíz méter magas fenyő, Székesfehérváron egy megdőlt fenyő jelentett balesetveszélyt a Budai úton, Gárdonyban pedig nyaraló épületének dőlt egy fa – tudtuk meg Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados szóvivőtől. 

Fejér megyére kedden is figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt, ezért a katasztrófavédelem továbbra is az óvatos közlekedésre inti az autósokat és a gyalogosokat. Főként azokon a területeken, ahol fák, fasorok, állványzatok vannak. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!