2023.03.23. 11:12
"Benézhette" a lámpát – avagy amikor a Mátyás király körút piros jelzése csak egyfajta iránymutatás (videó)
Ha piros, akkor tilos – figyelmeztet a sokak által ismert tanítás. A fehérvári Várkörút–Dózsa György út–Szekfű Gyula utca–Mátyás király körúti kereszteződésben azonban ezúttal csak valamiféle iránymutatásként szolgált a lámpa ilyen színű jelzése.
Szerencsére nem lett nagyobb baj a szabálytalan manőverből
Forrás: Fehérvári gyökerek közösségi oldal
A sorban első helyen álló járművezető ugyanis úgy érezte, eljött az ő ideje, s bár a készülék még piros színt mutatott, valamint a számláló is 20 másodperc környékén járt, magabiztosan elindult előre. Aztán csakhamar megtorpant, mivel előbb a Várkörútról a Mátyás király körútra kanyaródokkal találta szembe – vagyis oldalba – magát, majd pedig a szabályosan haladó gyalogosok okoztak kisebb fejtörést neki a továbbhaladás során.
Úgy tudjuk, baleset nem lett az esetből, de ez a többi közlekedő körültekintő vezetésének is köszönhető. A Fehérvári gyökerek közösségi oldalra feltöltött videó alatt kommentelők szerint a sofőr egyszerűen "benézhette" a másik sávban kis ívben jobbra kanyarodást engedő zöldet.
Nézzék csak:
Frissen Fejérből
- Baleset történt Dunaújvárosban
- Kellemetlen első tapasztalat: online vérvételi időpontfoglalás után a fehérvári laborban
- Bemutatták Sobor Antal válogatott novelláskötetét
- Extravagáns fellépővel nyitott az Aba Napok (videó)
- Megalakult a Falugondnokok Fejér és Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete