2023.02.08. 20:38
A kamera előtt sírta el magát a pákozdi Pavelcze László, miután megmentettek egy kislányt Törökországban (videó)
"Örülök, hogy kint van a kislány" – nyilatkozta a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport pákozdi parancsnoka, Pavelcze László szerdán.
A pákozdi Pavelcze László irányítja a mentést
Forrás: atv.hu közösségi oldal
Az ATV-nek adott interjúban látható-hallható, hogy a törökországi földrengést követő mentőakcióban részt vevők feladata éjjel-nappal ugyanaz: megpróbálják a lehető legtöbb embert kimenekíteni a romok alól. A helyszínen a képsorok rögzítésekor éppen hat embert próbáltak kimenteni, közülük kettő esetében már akkor sikerrel jártak, a harmadik pedig folyamatban volt.
– A lelkiismeretünk hajt bennünket, dolgozunk azon, hogy mindenki kikerüljön – mondta elcsukló hangon Pavelcze, majd meghatódottan hozzátette: – Örülök, hogy kint van a kislány.
Az anyagból ugyanis kiderül, hogy az ötéves fiatalért több mint tíz órát küzdöttek, úgy, hogy nem volt meg minden felszerelés, és ráadásul még azt is utasításba kapták: hagyják ott a helyszínt. Mégis sikerült kihozni a gyermeket.
A videó itt tekinthető meg:
Portálunkon folyamatosan hírt adunk a törökországi mentésről, már csak azért is, mert a mentőcsapat tagjai között Fejér vármegyeiek is vannak a pákozdi parancsnokon kívül.